Mennyit költött az Epic az ingyenjátékokra?

  • Írta: gorien
  • 2021. május 4.
  • Biznisz
Link másolása
Az Epic és az Apple tovább folytatja a harcot a bíróság előtt, emiatt pedig néha kikerül egy-egy érdekes dokumentum az internetre is. Most azt tudtuk meg, hogy tételesen mennyit költött az Epic ajándékjátékokra az akciók első kilenc hónapjában.

Az Apple és az Epic jogi csatározásának messze még a vége, arra azonban mindenképp jó, hogy kicsit mi is beleshessünk a két cég viselt dolgaiba. Legutóbb például arról kaptunk számszerű adatokat, hogy mekkora veszteséget termel az Epic Games Store, ha az ingyenjátékokról van szó – Tim Sweeney szerint ez persze nem veszteség, hanem befektetés.

Most egy újabb, ezúttal idő előtt kiszivárgott dokumentum került nyilvánosságra, amelyet Simon Carless videojátéktörténész nézett meg alaposabban. Ebben az említett ingyenjátékokra fordított összegek láthatóak tételenként lebontva, valamint az is, hogy hány új felhasználót hoztak az áruháznak az egyes alkotások. A lista az ajándékok első kilenc hónapját tartalmazza, így például azt már nem mutatja, hogy a Grand Theft Auto V mennyiért és hogyan szerepelt tavaly.

Az Epic a legelső ajándékáért, a Subnauticáért 1,4 millió dollárt fizetett az Unknown Worldsnek, ami több mint 800 ezer új felhasználófiókot eredményezett, azaz két dollárnál is kevesebbe került a cégnek minden új account.

Még nagyobb összeget értek a Batman: Arkham-játékok: a másfél milliós befektetésért cserébe 613 ezer új felhasználót regisztráltak. Milliós összeget még a Mutant Year Zeróért perkált ki a Epic, míg a Metro 2033: Reduxot látszólag ingyen kapták a Metro Exodus egyéves Epic-exkluzivitása mellé.

Számos kisebb cím esetén fél-egy dollárt ért egy-egy új felhasználó az Epicnek, de némelyik alkotásnál ráfizettek. Az Inside és a Celeste esetében ez az összeg 11, illetve 12 dollár volt, azaz ezek a játékok hoztak legrosszabb arányban új klienseket a bolthoz – legalábbis az első kilenc hónapban.

Az Epic 2018 decembere és 2019 szeptembere között 38 játékért összesen több mint 11 millió dollárt adott ki, amelyek megszerzéséért végeredményben majdnem ötmillióan regisztráltak a Game Store-ba.

3.
3.
simi
wow mennyi új felhasználót szereztek a gta v-tel, (én is egy vagyok) aki sikeresen megtippeli mennyi pénzt költöttem azóta az epic store-ban annak 2 cm-rel megnő a pénisze az éjszaka folyamán!!! nem vicc!!!!
2.
2.
hedzsooo
Hu, de nagy osszeg lehetet nekik az a 11 milla..:-)
1.
1.
zozo76hun
ha valamiert megdoglene a steam, crytek agyverzest kapna... :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...