A Sledgehammer szállítja az idei Call of Dutyt

  • Írta: Baloo
  • 2021. május 5.
  • Hír
Habár kvázi eddig is nyílt titok volt, nemrég az Activision hivatalosan is megerősítette, hogy az idei Call of Duty-epizódot a Sledgehammer Games hozza majd tető alá, akik legutóbb 2017-ben jelentkeztek a Call of Duty: WWII-vel.

Idén sem maradunk Call of Duty-dózis nélkül, és a jól bevált rotációnak köszönhetően ezúttal ismét a Sledgehammer Gamesen a sor, hogy bizonyítson. Ők utoljára a 2017-es Call of Duty: WWII-n, illetve a notórius Call of Duty: Advanced Warfare-en dolgoztak.

Egyelőre sajnos ennél többet nem tudtunk meg az új részről, azt leszámítva, hogy 2021 végén fog megjelenni, méghozzá a PC mellett "az új generációra építve". A kiadó ezzel kapcsolatban nem részletezte, hogy ez egyben azt is jelentené, hogy az idei Call of Duty kihagyja a leköszönő konzolgenerációt, és csak PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re lesz majd elérhető, ellenben az már kiderült, hogy az időközben Torontóban is stúdiót nyitó Sledgehammer Games a kampány mellett természetesen multiplayer és kooperatív módokkal is készül a legújabb illesztéshez.

12.
NemecsekErno
#1: Én pl. biztos is örülnék neki az XBX-en.
A PS5-ön meg had játszanak a nepperek....
11.
shatterhand
#9: Nem szeretem a régi témákat ,de a ww2 messze a legjobb cod amit élveztem (ps4).
10.
crytek
#9: Az a második cod ami megvan nekem pcre mert valami hihetetlen okból a WW2-t bubdlezták. Többször végigtiltam fasza volt nagyon a single 2 repcsilövös acsin kivül majdnem maxos. (a multi nem érdekel)
9.
Ooorky
#8: Ww2-t kipróbáltam ps4-en de szörnyű volt, mondjuk a klasszikus részek ~mw2-ig szívesen kipróbálnám újra.
8.
crytek
MS valahogy lekenyerezhetné ezeket is hogy ha csak 1 hónapig de kerüljön fel az összes cod a game passba
7.
shatterhand
Ha kihagyják a -codban tök- felesleges grafparádét jöhet prevgenre. Meg végre ismet kaphatunk normális pályákat mint amik mw elött voltak.
6.
huster14
#5: szerintem csak szarkasztikus volt, ne szívd mellre:)
5.
Neo1989
#1: Bocs, de a mindenki gondolom nem nálad kezdődik ugyebár. És akinek nincs PS5-e pl én és még néhány millióan annak az előző genes port igenis számít.
4.
patka21991
Üzletileg tökön rugás lenne az előző generáció kihagyása, amit az öreg Bobby nem fog meg lépni. :)
3.
Ooorky
Kihozhatnák PS2-re is, grafikailag simán az a szint.
2.
Zuzmo
#1: Kivéve a milliókat, akik még nem váltottak generációt...
1.
Viktor_The_Best
Jó lenne ha kihagynák az előző generációra való fejlesztést, mindenki örülne neki!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...