Újabb koncepciós rajzon a következő Dragon Age

  • Írta: Baloo
  • 2021. május 5.
  • Képek
Szépen lassan csepegteti Christian Dailey, a játék producere az újabbnál újabb látványterveket a soron következő Dragon Age-ből. Ezúttal a Grey Wardenek felszerelését csodálhatjuk meg.

Továbbra is nagy a titkolózás a következő Dragon Age körül, de amellett, hogy nemrég megtudtuk, hogy a BioWare kivágta a multiplayert az RPG-ből, szerencsére a játék producere, Christian Dailey is szereti lelkesen posztolgatni a legfrissebb koncepciós rajzokat a projektről:

A korábbi látványtervek után ezúttal a Szürke Kamarások kerültek lencsevégre, akik feltételezhetően ismét fontos szerepet töltenek majd be a sztoriban. Az utóbbi már csak azért is érdekes, mert a frakció jövőjének a kimenetelébe a játékosnak is komoly beleszólása volt a Dragon Age: Inquisitionben, és mivel már tudjuk, hogy hol és mikor játszódik a széria következő epizódja, ezért kíváncsian várjuk, hogy az előző részekben hozott döntéseink mennyire befolyásolják majd a Dragon Age: Originsben bemutatkozott társaság sorsát.

Az új Dragon Age sajnos továbbra sem rendelkezik premierdátummal és/vagy platformlistával.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...