Stratégiai játékként támad fel a Csillagkapu

  • Írta: gorien
  • 2021. május 12.
  • Bejelentés
Megvallva az őszintét, nem mostanság láttunk utoljára bármit, ami a Csillagkapuhoz kapcsolódik. A CreativeForge Games mégis előveszi a franchise-t, hogy Stargate: Timekeepers címmel valós idejű stratégiai játékot készítsen hozzá.

Már több mint huszonhét éve annak, hogy Roland Emmerich Csillagkapuját bemutatták. A filmből aztán egy tíz évadon át futó tévésorozat sarjadt, valamint két spin-off sorozat, néhány DVD-film, és legutóbb 2018-ban találkoztunk a címmel a Stargate: Origins minisorozat kapcsán. Hogy a Phantom Doctrine-ért és a Hard Westért is felelős csapat miért most készít játékot belőle? Az egyelőre rejtély, de megteszik.

A PC-re szánt, valós idejű stratégiának ígérkező Stargate: Timekeepers az 1997 és 2007 között futó sorozat hetedik évadjának végén veszi fel a fonalat, az antarktiszi csata idején, amikor Eva McCain parancsnokot és csapatát megbízzák azzal, hogy támogassák a CSK-1-et az Anubisz flottája ellen vívott csatában.

A Timekeepers nem az egyetlen játékadaptációja a sorozatnak, azok azonban sosem voltak túlságosan hosszúéletűek. A Stargate SG-1: The Alliance el sem készült, a Stargate: Resistance elrajtolt ugyan, de egy év alatt bezárta kapuit, a Stargate Worlds pedig szintén nem jelent meg. Remélhetőleg a Timekeepers sikeresebb lesz ezeknél.

15.
patka21991
Ízlések és pofonok, nekem például ez sorozat benne van a top5ben. Persze nem hibátlan, vannak benne technológiai ellentmondások, de összességében rendben van.

A Universe sem volt rossz, bár nekem a fő történetszál nem tetszett, mivel olyan kérdésre keresték a választ, amit nem tudtak volna megadni. Inkább maradhattunk volna hasonló stílusban a Tejút galaxisban.
14.
Aanash
#13: Èn a règi sorozatból láttam gyerekkènt talán 1-2 èvadot.
Az meg már nem most volt, nem is találkoztam a csillagkapuval semmilyen formában sem, ebből gondoltam hogy kampó lett neki.
13.
olymind1
#7: Biztos van, csak ugye úgy hogy lehet egy sorozatért hosszú távon rajongani ha készítenek belőle új részeket. Persze vannak klasszikusan jó többször újranézhető sorik, csak utána kicsit keserű útóíz van, hogy miért nem folytatják.

#12: Universnek az volt a gondja, mire beindult volna normálisan a történet addira elkaszálták, meg túl sok hangsúly volt a karakter drámákon.

Szerintem.
12.
Bobby Kotick
a universben valamennyire nézhető volt mert szerepelt benne egy nagyon nagy csöcsű csaj de ennyi pozitív volt az egész stargate-ben
11.
Lorthirash
#7: Hogyne lenne szerintem zseniális sorozat.
10.
hedzsooo
Ez ilyen "straight to DVD" lesz, csak jatekban? :D Ennel rosszabb/olcsobb/fantaziatlanabb figyelemfelkeltot nem is keszithettek volna mar hozza.
8.
hedzsooo
#7: Nemt'om... Mije', a Star Wars-nak, v. a Marvel-eknek/DC-nek van meg?
7.
Aanash
Èn azt hittem a Csillagkapu már règ a feledès homályába merült.
Egyáltalán van mèg rajongója?
6.
szinkron
Megvallva az őszintét? Honnét jönnek a cikkíróitok? Mucsaröcsögéről?
5.
DragonBleacPiece
hetes evzar kodolva! * wc lehuzas hang + felbuggyano viz hangja *
4.
zoe9
Hetes szimbólum tárolva. :D
3.
Ooorky
#2: Ha olyan lesz, mint a Gladius részemről kuka.
2.
azureknight0715
Egy jó kis xcom szerű stratégiai játék jó lenne belőle, de ugysem az lesz
1.
Gabesz0213
Aztaaaa, ebből sokat láttam!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...