Befutott a Biomutant utolsó előzetese

  • Írta: Baloo
  • 2021. május 27.
  • Videó
Link másolása
Hosszúra nyúlt várakozás után a hét elején végre megjelent a THQ Nordic és az Experiment 101 legújabb akció-szerepjátéka, a Biomutant, ami ennek örömére most megkapta az ilyenkor szokásos launch trailerét is.

Jó pár évet kellett várni a bejelentése óta, hogy végre a boltokba kerüljön a THQ Nordic és az Experiment 101 játéka, a Biomutant, ami sajnos nem is igazán tudott megfelelni az időközben köré felépített elvárásoknak.

Mindenesetre a játék már elérhető PC-n, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön, Xbox One-on és Xbox Series X/S-en, a fejlesztők pedig most a játék launch trailerével igyekeznek meggyőzni minket, hogy a negatív hangvételű tesztek ellenére is szavazzunk bizalmat a Biomutantnak a fentebb említett platformok egyikén:

13.
13.
Szerintem a lehetőség benne volt, de nem tudtak élni vele. Jópár ilyen 6-os kritikát láttam (nem olvastam el mindet), de a lényeg az volt, hogy túl sok eleve felesleges rendszer van benne, de legalább jó unalmas is hozzá.

Hát mit mondjak. Fikázni nem akarom, de szerintem nem érdemes most megvenni. Lehet, hogy valakiknek bejön, vagy bejönne, de szerintem ez a cucc nagyon hamar fog leárazást kapni. Ami megmaradt bennem az egyik utolsó fejlesztői videóból, hogy emlegették mindig, hogy így, mint a Zeldában, úgy, mint a Zeldában. Utána meg a fegyvereknél: ebben a játékban nem törnek a fegyverek, mi nem teszünk ilyet és mindezt egy kicsit cinkes hangsúllyal. Az én szememben ez kicsit visszasült annak a fényében, hogy milyen lett az ő játékuk.
12.
12.
Extol
Az ára AAA-s, de nem ér annyit, amit láttam róla videókat. Max 6-8 ezret talán
11.
11.
momant
Minden eddig lejátszott percét élveztem ! a narrátor is egy isten! ( jó nem játszottam vele de oldanám itt a fûbe harapós hangulatot :)
10.
10.
Mufika
Egy olyan 5/10 et vártam a játéktól...azt sem ütötte meg. A gameplay amúgy okés, igaz balance nincs benne. A probléma a narrátorral meg a játék sztorijával van mert sajnos NAGYON rossz, amivel nem feltétlen lenne baj ha a játék nem kezelné úgy mintha valami messiás lenne.(mert sajnos szó szerint úgy kezeli, és ezt tuttodra is adja fél percenként.).A narrátor pedig többet beszél mint a stanley parableben csak épp itt ugyanazt a pár db rosszul megirt illetve többször ellentmondó dialógust ismételgetii. :/
9.
9.
hedzsooo
"...a fejlesztők pedig most a játék launch trailerével igyekeznek meggyőzni minket, hogy a negatív hangvételű tesztek ellenére is szavazzunk bizalmat a Biomutantnak a fentebb említett platformok egyikén"

Szerintem ez egy egyszerű kedvcsináló előzetes/reklám, amit rendszerint minden videójáték kap a megjelenése idején is. OK, hogy itt a GK-n nem volt annyira oda érte a tesztelő de azért felesléeges ennyi mindent belelátni ebbe a Relase Trailer-be szerintem, h most akkor a szegény fejlesztők ezzel igyekeznének minket meggyőzni... :)
5.
5.
Ooorky
4.
4.
xSHx
Tipikus esete a túltolt marketingnek. Nem rossz így a videók alapján, de én azt hittem, h ez AAA game lesz, erre Indie-t kaptunk.
3.
3.
delphijos
#1: Most a THQ Nordic elmorzsolt egy glicerines könnycseppet ;)
1.
1.
mohaneji
Majd ha bekerül a Game Passba akkor esetleg talán.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...