Kerek tíz éve fejlesztik a Duke Nukem Forevert

  • Írta: fojesz
  • 2007. április 27.
  • Érdekesség
Link másolása
Kereken tíz év telt el azóta, hogy bejelentették a DNF-t - bár többetek biztosan tud a játékról egy-két dolgot, azért álljon itt egy kisebb összefoglaló az elmúlt évtizedről.
Kereken tíz év telt el azóta, hogy bejelentették a DNF készültét - bár többetek biztosan tud a játékról egy-két dolgot, azért álljon itt egy kisebb összefoglaló az elmúlt évtizedről.

Bejelentése után a játékról először 1998. novemberében írt a PC Gamer névre hallgató - minden bizonnyal sokatok által ismert - nyomtatott magazin: az első screenshotokat láthattuk akkor Duke kalandjainak folytatásáról - az állkapocs leejtő látványról a Quake II engine gondoskodott. Akkori tervek szerint még a azon évben megjelent volna a produktum. Az E3-on bemutatkozott az első trailer is, ráadásként a 3D Realms bejelentette, hogy a játék alatt az új Unreal Engine fog dübörögni - az átírás elmondásuk szerint maximum hat hetet vett volna igénybe: a végleges dátum azonban már így is 1999-re csúszott át.

Nem sokkal később ért minket az első komolyabb hidegzuhany: a srácok kitalálták, hogy az Unreal motornak egy frissebb változatát használják inkább, így a boltokba kerülés dátuma először '99 karácsonyára, majd 2000-re módosult. 2000-ben mindenféle előzmény nélkül a 3D-s arcok sűrű bocsánatkérések közepette tolták el a megjelenést 2001. karácsonyára. Kezdtünk mérgesek lenni, ám valamelyest csillapította dühünket az, hogy az akkori E3-on láthattuk a második trailert: ingame jelenetek, bazi jó grafika, okos mesterséges intelligencia, pusztítható környezet, változó időjárás és elképesztő mértékű látóhatár.

2001. augusztusában a játék kiadója, a Gathering of Developers lehúzta a rolót: amellett, hogy a projektet a Take-Two vette át, a megjelenés 2002-re csúszott el. 2002-ben persze szó sem lehetett boltokba kerülésről: a 3D Realms nagyszabású programozótoborzásba kezdett, ugyanis újra akarta írni az egész játékot a már megjelent Unreal Engine 2 támogatásával. A 2003-as év "végiglapítása" után, Jeffrey Lapin bejelentette, hogy 2004-ben vagy legkésőbb 2005. elején már a polcunkon tündökölhet a játék doboza. Nem így lett.


Miután a csapat 2006-ban cáfolta a pletykákat, miszerint a játék alatt jelenleg a Doom 3 motorja futna, bejelentették, hogy már látják a fényt annak a bizonyos alagútnak a végén, s hamarosan elkészülnek a munkálatokkal. A Take Two is unta már az egész várakozást, így 500 ezer dollárt ajánlott fel a srácoknak, amennyiben 2006. december 31-én legkésőbb boltokba kerülhet a Duke Nukem Forever. Erre a 3D Realmas vezetősége elhajtotta a kiadót: ők nem fogják elkapkodni a játék fejlesztését 500 rongyért. 2007: kaptunk egy állítólagosan ingame jelenetet prezentáló screenshotot a produktumról. Most pedig nagy a hallgatás - hogy mikor jelenhet meg a végleges játék? Az a jövő zenéje...
16.
16.
huszti
azér még megvárhatjáka cry engine 3-at, nem? ;)
15.
15.
Hycker
majd áthegesztik dx10re... ecsém... várom de egyre kevesebb reményt látok h végre kijön
14.
14.
Utys
#21 morrr...új rendszer -> elfelejtettem hogy nem vagyok bejelentkezve
13.
13.
Avium
mire kijon mar az aktualis gamer tarsdalomnk fingja e lesz rola h mirol van szo miert ennyire erdekes...
12.
12.
felegyi
Szerintem jobban járnak ha nemmost adják ki!Régóta készül,és valami szar engin-t használnak!Gyatra!
11.
11.
kenny22
nembaj... lehet h még nem fogták föl, de az is lehet, h 1000 évig akarják ezt a rekordot tartani, magyarul még bele kell húzniuk hátha vki 500 év mulva átveszi a rekordot.. ezt nem hagyhatják!!! de mint mondtam én nekik szurkolok:)
10.
10.
kenny22
hát valakinek ebben is ki kell alakítania egy rekordot... én szurkolok a csapatnak :)
9.
9.
kenömáj
8.
8.
logoffmeister
Lehet akkor, amikor átadják a 4-es metrót :-D
7.
7.
General Thomas
Daks...kevés hsznél tényleg bejön a Spam módszer :DD
5.
5.
Pekferi
majd átírják Unreal 3ra aztán Cry Engine 2re majd.....
4.
4.
Shagy
Hááát ideje volna már nekem anno a Duke Nukem 3D volt a kedvenc játékom a lazasága miatt ideje lenne már nagyon várom mááááááááá:D
3.
3.
kenny22
legalább mondanák meg, h baszunk rá és kit érdekel, h több millióan várják a játékot...
1.
1.
Domasi
A DNF útjai kifürkészhetetlenek....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...