E3 2021: Már javában készül a The Outer Worlds 2

  • Írta: Baloo
  • 2021. június 13.
  • Bejelentés
Az Obsidian Entertainment sem érkezett üres kézzel a ma esti Xbox Showcase-re, a csapat ugyanis bejelentette, hogy már dolgoznak a legutóbbi RPG-jük, a The Outer Worlds folytatásán, ami ezúttal már csak PC-re és Xbox Series X/S-re érkezik majd.

Az utóbbi idők egyik legkellemesebb RPG-je volt az Obsidian Entertainment alkotása, a The Outer Worlds, ezért is örültünk kifejezetten, amikor a csapat bejelentette az Xbox Showcase alatt, hogy már nagyban dolgoznak a játék folytatásán.

A bemutatkozó videó, habár nem árul el sokat a játékról, és egyelőre még premierdátummal sem rendelkezik a The Outer Worlds 2, meglehetősen hangulatosra sikerült.

"Az új The Outer Worlds új naprendszerrel, új csapattal, de a régi hangulattal jön majd. Egyelőre ennyit tudunk belőle mutatni, de amint közelebb kerülünk a megjelenéséhez, akkor jelentkezünk majd még friss látnivalókkal. Addig is élvezzétek a fenti videót!" - nyilatkozta az Obsidian.

Habár a The Outer Worlds 2 PC-re is megjelenik, konzolok terén - a fejlesztőcsapat felvásárlása után érthetően - Xbox Series X/S-exkluzív cím lesz majd.

Idén is van E3-as aloldalunk, kövessétek velünk a legfrissebb fejleményeket!

43.
Ooorky
#42: Ha jól emlékszem előre deklarálták, hogy semmiféle médiaszoftvert nem engednek amivel jogvédett tartalom játszható le.
42.
HMoody
#41: Bocsi, igaz. Viszont semmilyen mas streaming szolgaltatot nem engedett be.
41.
Ooorky
#40: Youtube első nap óta van.
40.
HMoody
#38: A Nintendo meg YouTube/Netflix appokat se enged a gépeire, szóval erre nem sok esély van.

Ontopic: az Outer worlds egy nagyon jó játék volt és a kettő bemutatója a legállatabb bemutató, amit valaha láttam.
39.
kryszisz
#38: Persze én sem azt mondom, hogy teljesen kiszorítja majd a felhő a konzolokat (legalábbis egyelőre), de ha mondjuk a hagyományos TV adás/streaming szolgáltatás arányokat nézzük, akkor sanszosan utóbbi nézettsége van túlnyomó többségben, holott ~15 évvel ezelőtt azt sem tudtuk, hogy lesz egyáltalán ilyen technológia. Az 5G szerintem sokat fog lendíteni a dolgon, onnantól meg ugye csak gyorsabb, stabilabb lesz az egész.
38.
crytek
#37: Sajnos a világ nem ilyen. Lemezesnek se kéne lenni mert azon csak buknak a fejlesztők a digithez képest,de mégsem lövik le. Net meg nem mindenhol van főleg nem felhő gaminghez kellő nem.

Switches game pass ha a mson mulik lesz ha már tvken is lassan alap lesz az xbox app, nem kell sok hogy nintendoról is lehessen majd felhőzni ms cuccokat.
37.
kryszisz
#32: Amúgy lehet rosszul látom, de cryteknek mostanában sokkal normálisabb, produktívabb hozzászólásai vannak, mint általában:D Amúgy Neonak igaza van, ha nem is mostanában (az az 1-2 év szerintem naivan optimista becslés), de el fogunk jutni oda, hogy nem fizikai hordozón, hanem pusztán szerveren játszunk többségében, onnantól meg édes mindegy, hogy kék vagy zöld, egy helyről jön.
36.
Guba32
#34: Én szívesen felvállalnám ha lenne Swichre GP,hogy csóró konzolom van,de ez nem kívánságműsor sajnos...
35.
Guba32
#33: Örülök ha nem érdekel!
34.
Ooorky
#23: "valami agyhalot beteg fan egy másik oldalon képes olyan dolgot leírni, hogy például az Xbox a csórók konzolja mert ő nem sajnálta a 14-16 ezret egy A Plague Tale ért!"

Nálam az utolsó csepp az volt a ps4-nél a pohárban, amikor 18k-t fizettem Outer Worlds-ért, xbox-osok meg megkapták gamepass-ban...
33.
HMoody
#31: Senkit nem érdekel, minek örülsz, míg képtelen vagy párbeszédet folytatni. :D
32.
HMoody
#25: Veled pont olyan itt beszélgetni, mint egy galambbal sakkozni. Szoktam máskor is olvasni, mit művelsz. Én fél év alatt most szólaltam meg először és nem csalódtam.
31.
Guba32
#30: Akkor most már örülünk,hogy megnyugodtál!
30.
HMoody
#24: Köszi! Végre valami értelmes érv! :) Ezt így amúgy el tudom fogadni.
29.
HMoody
#28: Gondolom, értő olvasni luxus. Mert akkor felfogtad volna a párbeszédből, ugyanis nem csak én "sírtam" és magyaráztam el. De fanboyozni könnyebb, mint értelmesen vitába szállni. Ezt mutatta be itt most több ember.
28.
Guba32
#21: Azért ríttá,hogy ellopják a 2 játékot,story drivenről szó nem volt.
"Az MS tisztességtelenül játszik" után már nehéz kimaxolni a demagógiát...
27.
crytek
#26: Biztos hogy nem. A felhő sokkal gyengébb mint a "gépes, játszás. Ha ez ilyen egyszerű lenne már évek óta nem lenne lemezes játék. Net nincs mindenhol, übernet meg pláne.
26.
Neotechtr
Jó, hogy oda van a fél populáció, hogy ki mit lopott el, meg hasonlók... De amúgy b4jusznak van igaza: ez csak üzlet. Lehet most vinni a véres lobogót bármelyik irányba, amikor a micro és a szoni egy hajóban evez úgyis. Közösen fejlesztik a felhő infrastruktúrát és a micro szerverein fog menni a szoni szolgáltatása is. Tehát hiába háborúzik most a nép, amikor 1-2 év múlva "ugyan azon az interneten" lesz egymás mellett a kék és a zöld app a streaming-re és ott mindkettő játékai elérhetőek lesznek. A lényeg az lesz, hogy fizesd be mind a kettőt, ha mind két tábor exkluzívjaival játszani akarsz.

Ezért teljesen felesleges most ugyan azoknak a póniknak rimánkodni, hogy ellopták a játékukat, akik pár éve oda voltak, meg vissza, hogy csak a PS jó, mert ott exkluzívok vannak. Ez már magában szégyen, meg az is, hogy a Boris 72 tolja ezt az "itt óccó a gameszka, itt kölcönözzé" dumát. A végén úgyis mindkettő ilyen lesz.
25.
crytek
#19: Na mond mikor jöttek azok xboxra? Itt konzolokról van szó meg a síró gépekről
Nem mellesleg elég sokminden jön psre nem rudom mi ez a pánik
24.
manderel
Azért itt annyiban más a helyzet, hogy nem egy multiplatform címet "loptak el", hiszen már maga a fejlesztőcsapat is a Microsoft berkein belül van. Az első rész még multiplatformként indult, így is fejezhették be, ez viszont már egész más tészta. Azt sem tudjuk hogy készült volna-e egyáltalán második rész, a Microsoft pénze nélkül.
23.
Helium Prime
Hűha! Nyugodj meg! Hamarosan a Sony-t is megveszik aztán nem lesznek ilyen hatalmas gondjaid mert minden jöhet mindenre!

Csak vicceltem,de az lenne a legjobb megoldás!

Legalább annyi a jó játék az egyik mint a másik oldalon!
Persze a Microsoft 80 ezer órás rózsaszin szappanoperákat megszégyenítő sztori orientált játékokat potyogtatna amiktől még a megboldogult
Stephen Hawking is arcát a kezeibe temetve állva zokogna akkor meg az lenne a baj,hogy hosszú és a lassan több száz nemből álló húscafatok egymást ölnék a miatt,hogy mi Vóóót a mondanivalója a játéknak!
Egyszerűen divatos még mindig fikázni a Microsoftot vagy nagyon keserű a szőlő és igazából ez csak gyerekes hiszti!
Ami érthető is lenne,ha nem lenne Gamepass és adott a lehetőség mondhatni lassan mindenkinek,de nem még valami agyhalot beteg fan egy másik oldalon képes olyan dolgot leírni, hogy például az Xbox a csórók konzolja mert ő nem sajnálta a 14-16 ezret egy A Plague Tale ért! Taps neki és a hozzá hasonló barmoknak,ha sokan lesznek talán még 50 ezer is lehet egy faja 5-8 órás jaték. :) Neki is nagyon-nagyon keserű a szőlő igazából!

Más!
Csütörtökön Ninja Theory-s (Hellblade)srácokkal is beszélgetnek többek között a csóróknak konzolt gyártók!
Erről jut eszembe a Ninja Gaiden is milyen langyi lett miután Ps-re is kellett belőle gyártani! :)
22.
HMoody
#18: "na akkor most mivan ki a szarabb?"
Azért ez a megnyilvánulásod pont nem az én megnyilvánulásomat minősíti.
21.
HMoody
#16: És azok közül melyik volt story driven game?
"legalább megtudtam,hogy vannak itt a piacon tisztességesek és tisztességtelenek,a jó és rossz harca,mint a mesében..." - demagógia kimaxolva szalmabáb érveléssel.
20.
HMoody
#17: Eddig egy darab hangzott el story driven gamekből, amit a sony "ellopott", a Batman. De tessék sorolni akkor.
Amúgy az arány arra vonatkozott, hogy a Sony fosta a story alapú játékait már két generáció óta, ezért nem ugyanaz a szekér. Miközben az MS pont ebbe bukott bele előző genbe és ezt próbálja most kétségbeesetten helyrehozni. Itt pont az a fanboykodás, ha nem látja valaki ezt. Itt most E3on eddig 3 exből 2 egy story game "lopott" folytatása. Senki nem a Sonyt védi itt, hanem arra mutat rá, hogy az MS tisztességtelenül próbálja most helyrehozni a helyzetét.
19.
HMoody
#18: Nem jönnek? HZD, Days gone?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...