Back 4 Blood - előzetesen a nyílt béta

  • Írta: gorien
  • 2021. július 29.
  • Korai verzió
Link másolása
Augusztusban egy nyílt béta keretében próbálhatjuk ki, milyen is lesz a zombiirtás a Back 4 Bloodban, erre emlékeztet a legújabb előzetes is. A bétához két hullámban férhetünk hozzá: előbb az előrendelők, később mindenki más.

A Back 4 Blood megjelenésééig ugyan októberig kell várnunk, de augusztusban már lehetőségünk nyílik rá, hogy nyílt bétában is kipróbáljuk, ezúttal mivel állt elő a Turtle Rock Studios. Az új előzetes kíséretében azt is megtudtuk, hogy mit tartalmaz majd ez a korai változat: többek között öt hős, hat zombi közül választhatunk, és minden fegyver szabad préda.

Képességeinket mind a kooperatív, mind a PvP-módban próbára tehetjük, mindkettőhöz két-két pályát kapunk a béta alatt, ami minden beígért platformon elérhető lesz – a keresztplatformos funkció is élni fog. A játékosok két hullámban bétázhatnak majd: augusztus 5-9. között korai hozzáférést kapnak, akik előrendelték a játékot, míg mindenki más augusztus 12-16. között vetheti rá magát.

A Back 4 Blood teljes megjelenése október 12-én esedékes PC-n, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön, valamint Xbox One-on és Series X/S-en is.

2.
2.
Magicnightfall
Van fölösleges beta kulcsom is ha vkit érdekel
1.
1.
Magicnightfall
Magyar csapat vkit érdekel? Vegyél fel hátha jó lesz
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...