Átlépte az egymilliós mérföldkövet a Chivalry II

  • Írta: Baloo
  • 2021. augusztus 18.
  • Biznisz
Link másolása
Nemrég pár roppant érdekes adatot közölt a Torn Banner és a Tripwire Interactive a Chivalry II-vel kapcsolatban, így többek között az is kiderült, hogy már az egymilliós álomhatárt is átlépték a játék eladásai.

Nem is olyan rég meglehetősen nagyot frissültChivalry II, ami remek számokat hozott a Torn Banner és a Tripwire Interactive csapatának, de persze a siker annak is köszönhető, hogy egyébként is remekül sikerült a középkori adok-kapok.

A készítők egyik legfrissebb blogbejegyzéséből ugyanis megtudtuk, hogy már egymillió felett jár a gazdára talált Chivalry II-kópiák száma, amivel már több mint nyolcmillió órát játszottak összesen a játékosok. Ezalatt az idő alatt több mint 420 millió lovag vesztette életét a csatamezőn, akiknek a kedvenc fegyvere a hatalmas Messer volt, a legtöbbet választott karakterosztály pedig az Officer.

A Chivalry II június 8-án rajtolt el Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön és PC-n, ahol egyelőre Epic Games Store-exkluzív a játék.

4.
4.
JohnSpartan
#3: Az frissítések átka... Valamit mindig elcsesznek vele.
3.
3.
Turoscsusza
#2: Valami tortnet a pingekkel,mert az uj frissites ota 80-100-as pingel jatszom, frissites elott meg volt 28-32. Plusz vannak palyak ahol folyamatosan kidob a jatekbol, ilyen az egyik uj palya is.
2.
2.
JohnSpartan
#1: Pont nem erre a játèkra mondanám hogy fèlkèsz. Csak a tartalom lehetne több benne + ne baszogassák a már meglèvő kasztokat mert nagyon íritáló volt múltkor mikor belèptem ès látom hogy az a kaszt amit èpítgettem le lett nerfelve... (Pajzs + dárda kombó) ès persze hogy kiszedtèk a dárdát ami utolsó fegyvere volt amit ki lehetett szedni. Így a semmièrt húztam fel azt a karaktert...
1.
1.
Turoscsusza
Orulok neki,most mar ideje lenni kijavitani az ordas nagy hibakat,mert jelen helyzetben egy felkesz jatekrol beszelunk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...