Távozott a Far Cry 6 producere, Emile Liang

  • Írta: Baloo
  • 2021. augusztus 18.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Emile Liang több mint 24 évet töltött a Ubisoftnál, ahol olyan frencsájzokhoz adta nevét, mint a Prince of Persia, az Assassin's Creed, a Far Cry vagy a Splinter Cell. Távozása után saját startup céget alapított a producer.

Újabb veterán név hagyta ott a Ubisoftot, ugyanis Emile Liang nemrég a LinkedIn-profilján keresztül jelentette be, hogy távozik a francia cégtől, és ezzel együtt a Far Cry 6 produceri székét is maga mögött hagyja. Az úriember több mint 24 év közös munka után keres újabb kihívásokat.

Liang persze az új Far Cry mellett már rengeteg másik projekthez adta a nevét az 1998-as kezdése óta, hiszen többek között dolgozott a Prince of Persia: The Sands of Time-on, a Splinter Cell: Convictionön, az Assassin's Creed III-on, de kivette a részét a Far Cry 4 és a Far Cry: Primal munkálataiból is. Mivel a Far Cry 6 fejlesztése épp a végső fázisában jár, ezért vélhetőleg a producer távozása nem lesz hatással a játék premierjére.

Emile Liang egyébként a jövőben saját startup cégének a menedzselésével lesz elfoglalva, ami mesterkurzusokat, tanácsadást és mentorálást kínál majd játékfejlesztőknek.

5.
5.
#4: Egyetértek. Minden rész helyett lehetne két értelmes nem ow nem fps játék, vagy minden Far Cry rész helyett lehetne 0.33 darab értelmes nem open world fps játék (tehát háromszor olyan ritkán egy darab, mint ahogy ezt az ipari hulladékot fosogatják ki magukból megállás nélkül).
4.
4.
PS4jacksony
El kellene már engedni ezt az egész Far Cry Sorozatot ... Szép volt jó volt....
2.
2.
markoci555
Most kicsit off, de mi ez a kép ami be lett ide rakva? Tényleg ekkora röhej lesz ez a 6-os rész? Egy nem is tudom milyen kaliberű cucc van a pali fejére fogva, ami nem hogy a kocsit, de még utána az aszfaltot is szétviszi, ő meg vígan odadob egy molotov koktélt, pedig látszik a képen hogy már lőnek a fegyverből. Ha ez egy videóból van kiszedve valaki belinkelhetné, érdekelne, hogy a ****ba lehet ilyen szituációba jutni és nem meghalni.
1.
1.
Slik
barmit amit kitalal ujdonsagnak szamit majd a 4. ugyan olyan far cry resz utan
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...