Négynapos munkahétre áll át az Eidos Montréal

  • Írta: szlav
  • 2021. október 10.
  • Biznisz
Link másolása
Megváltoznak a mindennapok az Eidos Montréal csapatánál. A Shadow of the Tomb Raider és a hamarosan megjelenő Marvel's Guardians of the Galaxy fejlesztői mostantól csak heti négy napot dolgoznak majd.

Az Eidos Montréal alkalmazottai már a jövőben élnek - a Square Enix égisze alatt munkálkodó kanadai fejlesztőstúdió a minap bejelentette, hogy mostantól teljes egészében áttérnek négynapos munkahétre. A csapatok az eddigi heti 40 óra helyett csupán 32 órát dolgoznak majd, miközben a fizetésük és a nap mint nap rájuk háruló elvárások változatlanok maradnak.

A stúdió vezetője, David Anfossi elárulta, hogy a pénteki nap elengedésével a céljuk az, hogy megnöveljék az alkalmazottak produktivitását, ez pedig egyáltalán nem légből kapott ötlet. A Spanyolországban és Izlandon széles körben elterjedt modell valóban azt bizonyítja, hogy a heti négy napot dolgozók termékeny és minőségi munkavégzése nő, annak ellenére, hogy a munkával eltöltött idejük jelentősen lecsökken. Anfossi tehát reméli, hogy ezzel a lépés kellő motivációt jelenthet, amely egyben megágyazhat a fejlesztői kreativitásnak és innovációnak.

Attól pedig semmiképp sem kell tartanunk, hogy az átállás bármiben is befolyásolná majd a hónap végén megjelenő Marvel's Guardians of the Galaxy utolsó simításait, hiszen a csapat a menetrendet megelőzve már szeptemberben aranylemezre nyomtatta a játék végleges változatát. A kanadai stúdió egyébként nem az egyetlen fejlesztőcsapat, aki mostanában ráállt a négynapos munkahét modelljére: már a Bugsnax fejlesztőcsapata, a Young Horses is eszerint a menetrend szerint tevékenykedik.

5.
5.
xanatos0911
#2: Látom érted a lényegét a dolgoknak ;)
4.
4.
Unknown
#2: Vannak olyan kollégáim németben, akik 4 reportot adnak le egész hónapban a többit leülik meetingeken. Nem kell ennyi ember az irodában, viszont a tudást nem szeretik átadni és néhány dologba csak ők látnak bele, ezért sokszor úgydöntenek hogy hagyják őket.
3.
3.
Neo1989
Azt jól teszik. A fejlesztők is emberek.
2.
2.
Ooorky
#1: Vagy kirugják az irodisták felét és a maradék dolgozik rendesen.
1.
1.
Unknown
Ideje hogy belátták, hogy 4 produktív nap sokkal jobb mint 5 elhúzott munkanap. Amikor villanyszerelőknél brigádoztam sokszor 6/12 rezsimben folyt a munka, 12 órából viszont efektíven csak 4-5 órát dolgoztunk, ha más csapatokkal dolgoztunk együtt ez dettó ugyanez volt. Most irodai munkát végzek 3 nap home office 2 nap iroda, de reálisan 8-16 órát dolgozok a többit “elszórakozzuk” a kolégákkal. Ha csak 3 napot dolgoznánk akkor bizots lennék benne hogy efektíven többet csinálnánk meg.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...