Dicsekvős traileren a Far Cry 6

  • Írta: szlav
  • 2021. október 10.
  • Videó
Link másolása
Habár a Far Cry 6 nem tért le a Ubisoft jól ismert formulájáról, a kritikusok konszenzusa szerint mégis egy jól összerakott, izgalmas kaland kerekedett belőle. A mai trailer azt igazolja, hogy sikernek láthatóan a stúdió is igazán örül.

A Far Cry 6 nem okozott csalódást. A korábbi epizódok menetrendje szerint tudtuk, hogy mit várhatunk Dani Rojas gerillahadjáratától, de a pompás környezetnek és a feszesebb történetnek hála még így is meg tudott lepni bennünket. Ha olvastátok a tesztünket, tudhatjátok, hogy nem érdemes lemaradni a kalandról, a mai videó pedig arról árulkodik, hogy a külföldi sajtó java is hasonló módon vélekedik a játékról.

A Far Cry 6 PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön jelent meg.

9.
9.
JohnSpartan
Nem vagyok nagy Far Cry fan ès inkább csak videók alapján tudok itèlni de, egèsz jó ahoz kèpest amit kapnak a Far Cry-ok. Ha álmomból keltenek fel akkor is megmondom róla elsőre hogy Ubisoft játèk de, azèrt hoz egy alap szintet amibe nem nagyon lehet belekötni.
7.
7.
Őrnagy
#6: Engem a FC4 beszippantott, nagyon tetszett a világ és a hangulat. Viszont idegesített a vicceskedés. Az FC5-öt megvettem, elkezdtem, kb 3 óra múlva félretettem, azután felé sem néztem. Ezt már meg sem veszem.
Úgyhogy nagyjából egyetértek veled.
6.
6.
Stranger
Biztos jó játék, nem fogom ezt (is) lehőbörögni anélkül hogy játszottam volna. (Vagy mégis?)

De bármit nézek róla, süt róla a stílustalanság, az egyediség hiánya. Ami van, az pedig annyira egy mai tini hülyegyerek megcélzás. Nagyon sok játéknál van egy ilyen bugyuta komolytalanság a sztoriban, karakterekben, kinézetben, gameplay-ben.

Pedig most pont felnőtt egy generáció aki gémelne, biztos hogy több idős játszik. Plusz nem hiszem, hogy a fiatalokat zavarna egy komolyabb hangulat, az mindig menő ha valami nehéz, véres, kemény és sötét, gyerekként is. Sőt.

És nem játszom el hogy csak ilyenekkel játszom, lazán kitolok egy Trine szériát is kell. De az direkt gyerekes. Ez ne legyen olyan. Nagyon remélem, hogy ez csak egy ideiglenes állapot vagy csak rosszul mérték fel a piacot a különböző kiadók.

Persze biztos jó játék önmagában, rengeteg ember munkája van már ezekben... csak érzem, hogy lehetne jobb is. FC3 után már nem érzem erősnek a szériát.
4.
4.
hedzsooo
Az a baj, hogy tul sok mar a kritikus manapsag... ;D

Talan 1x nagyon szepen leertekelve erdemes lesz megvenni, aztan 1x vegigjatszani a tortenete miatt. Mar ha vkit erdekelnek az ilyen tortenetek ennyire... En inkabb akkor megnezek egy 2 oras filmet ilyen temaban, v. 1 konyvet kiolvasok
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...