Avowed - olyasmi lesz, mint a Skyrim?

  • Írta: Shifty
  • 2021. október 13.
  • Pletyka
Link másolása
A Windows Centralnak köszönhetően megérkeztek az első részletek az Obsidian Entertainment tavaly bemutatott, következő szerepjátékáról, ami akár a következő Skyrim is lehet majd.

Tavaly júliusban, az akkori Xbox Game Showcase-en mutatkozott be az Xbox Games Studios kötelékét erősítő Obsidian Entertainment csapatának legújabb szerepjátéka, az Avowed, amiről most befutottak az első részletek.

A Windows Central által szállított infómorzsák alapján úgy fest, hogy amíg a The Outer Worlds a Fallout világát igyekezett megidézni, addig az Avowed egy, a Pillars of Eternity univerzumában játszódó The Elder Scrolls-szerű kalandnak ígérkezik, köszönhetően a fantasy körítésnek, a belső nézetnek és a harcrendszernek.

Merthogy a magazin úgy tudja, hogy az Avowed a Skyrimből ismerős kétkezes harcrendszert fogja alkalmazni, vagyis lehetőségünk lesz mindkét kezünkben fegyvereket forgatni, de akár felszerelkezhetünk úgyis, hogy az egyikkel varázsolni tudunk, a másikkal pedig kardokat, tőröket, alabárdokat és fejszéket forgathatunk. Természetesen ezt a felállást az is meghatározza majd, hogy milyen karakterosztállyal vágunk neki a kalandoknak, a játékban ugyanis számos, különböző képességekkel és varázslatokkal megáldott karakter közül válogathatnak az önjelölt kalandorok. 

A mágikus képességeink között szerepel majd a villámok szórása (Jolting Touch), a kétkezes Fireball, amivel tűzesőt idézhetünk meg, de meg is mérgezhetünk másokat, köszönhetően a Fetid Caress képességnek. Ráadásul a varázstudományunkkal a különböző fegyvereink képességeit is fel tudjuk majd turbózni. És ha már a játék a Pillars of Eternity univerzumában játszódik, akkor az ismerős képességek és felállások mellett a világot megtöltő frakciók is felbukkanhatnak a játékban, mint például a gyíkszerű Xaurips.

Az Avowed állítólag a The Outer Worlds grafikus motorját használja, aminek köszönhetően az Obsidian a Skyrimhez képest sokkal színesebb világot tud majd teremteni. Elhagyatott barlangok, zöldellő erdők, illetve részben pusztítható környezet - a tűz varázslattal például akadályokat égethetünk majd fel - várja a rajongókat. 

A játék egyelőre nem rendelkezik megjelenési dátummal, de azt már tudjuk, hogy PC-n és Xbox Series X/S-en lesz játszható.

1.
1.
Darkenkhal
Már nagyon váromhttps://media.tenor.com/images/5cc645828cb1fd3df5a57636f4bf9339/tenor.gif
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...