Lelépett a Dragon Age 4 kreatív igazgatója

  • Írta: Shifty
  • 2021. november 24.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Nagyon várjuk már, hogy valami érdemi dolgot is mutasson magából a Dragon Age 4, de a három évvel ezelőtti bejelentés óta leginkább olyan hírekről hallani, hogy mit vágtak ki a játékból, vagy ki hagyta el a projektet eddig.

Nagyon nem akar elkészülni a 2018-as The Game Awardson bejelentett Dragon Age 4. Az elmúlt években főleg arról lehetett olvasni, hogy hol a projekt producere, hol más kulcsfontosságú figurák hagyták ott a fejlesztést, de volt idő, amikor a játék körüli problémákról tudtunk csak beszámolni, miközben év elején az is kiderült, hogy biztosan nem kap multiplayer módot a negyedik epizód.

Közben a BioWare ragaszkodik hozzá, hogy addig nem kapjuk meg a fantasy szerepjáték következő felvonását, amíg nem üti meg a végleges minőség azt a mércét, amit a stúdió munkatársai felállítottak maguk elé.

Most pedig jött a hír, miszerint a BioWare-t húsz éven át szolgáló Matt Goldman, aki dolgozott a Baldur's Gate-sorozaton és a Dragon's Age korábbi epizódjain is, úgy döntött, elhagyja a csapatot.

6.
6.
leviske
#5: Ahány koncepcióváltáson keresztül esett ez a játék, én azon is meglepődnék, ha 2023-ra lenne esély olyan végeredményre, amiben "lesz köszönet". Miután az EA erőlteti a Frostbite használatát, amit viszont nem igazított RPG igényekhez, még az után se haladnának sebesen, ha most hirtelen kőbe vésnék a játékkal kapcsolatos reális elvárásokat.

Régebben elhittem azt a marhaságot, hogy a Frostbite mindenekfelett egy jó taktika az EA részéről, de egyre inkább úgy tűnik, hogy házon belül kinyírtak vele egy zsánert. Nem véletlen, hogy a Fallen Order is Unreal4 alapon jött. Ideje lenne visszaállniuk arra, hogy minden projekthez szabadon választható legyen a megfelelő motor.
5.
5.
carbon based
#1: Szar ezt mondani, de az eddigiek után inkább reménykedjünk egy eltolt '23-as megjelenésben, mert ha ezt jövőre kiadják, abban nem lesz köszönet..
4.
4.
Ooorky
#3: Már 15 évvel ezelőtt is stúdiógyilkosnak hívták az EA-t, amit ők felvásároltak pár éven belül tönkre is vágták.
3.
3.
hedzsooo
#2: +1 Na igen, ha kimondjak a "szagsajtoban", ha nem: aki regota koveti a BioWare munkassagat, az tudja, hogy az EA nem igazan tett hozza, sot! Pedig elsore azt gondolna az ember hogy tok jo, hiszen rengeteg penzzel megtamogathatjak a BioWare-t... A gond csak az, hogy az EA nem olyan jatekokat akar a BioWare-tol, amiket hajdanan keszitettek. Elore kivagott tartalmak kellenek, DLC-hegyek, multis-resz fetetlen kell 1 tortenet-kozpontu 1jatekos kaland melle... Meg a "legjobb", ha valami tok mast keszit a BioWare mint korabban, ld.: ANTHEM.

Mindenhol lepnek ki regi tagok, jonnek uj tagok a helyukre, az OK de nem veletlen h az EA-val valo kozos munkaik kezdete ota ez a szam hirtelen igencsak megnott...
2.
2.
gabus87
#1: nyugodtan számíthatsz egy 2023-as megjelenésre. Ebből a projektből és amúgy a Biowaretől csak úgy lépnek le az emberek. Ez a Bioware már nem az a Bioware,amit mit anno ismertünk és szerettünk. Ezt a folyamatos lejtmenetet nagyban köszönhetjük az Eletronic Artsnak.
1.
1.
Shao Kahn
Remélem nem lesz a 2022-es megjelenésből 2023-as.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...