További három Pókember-film készül az MCU-ban

  • Írta: Shifty
  • 2021. november 29.
  • Cooltúra
Link másolása
Hiába tűnt úgy, hogy a Pókember: Nincs hazaút lehet a Tom Holland-féle Pókember-éra utolsó állomása, Amy Pascal a Fandangónak adott interjúban elárulta, hogy a Sony és a Marvel együttműködésében három további Pókember-film jön még.

Tom Holland valamikor még októberben úgy nyilatkozott az EW-nek, hogy a Pókember: Nincs hazaút lezár egy korszakot a Hazatérés-trilógia történetében. Akkor ezen kijelentés mellett több egyéb jel is arra utalt, hogy a decemberi Pókember: Nincs hazaút lesz a Marvel moziverzumának utolsó önálló Pókember-filmje.

Amy Pascal, a Sony Pictures Entertainment egykori elnöke, jelenleg pedig a Venom-filmek és a Pókember-mozik producere azonban tisztázta a helyzetet. A Fandangónak adott interjúban megerősítette, hogy nem szakad meg a Marvel és a Sony együttműködése, ráadásul kapásból három további Pókember-filmen fognak közösen dolgozni, és továbbra is Tom Holland alakítja majd a hálószövő szuperhőst a mozivásznakon.

Ráadásul az sem kizárt, hogy a Tom Holland-féle Pókember tényleg beköszönjön a Sony Pókember-univerzumába, legalábbis Pascal sejtelmesen csak annyit válaszolt erre a kérdésre, hogy mindannyian azt szeretnék, ha folytatnák a közös filmkészítést.

A Pókember: Nincs hazaútat december 16-án mutatják be a hazai mozik.

1.
1.
Zisten
Anno "A Csodálatos Pókember" kapcsán jött az elő, hogy azok a filmek azért készültek, mert ha nem kezd valamit a Pókember frencsájzzal akkor eleszti a Sony
jogokat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...