Ötödik szezonjára készül a Sea of Thieves

  • Írta: gorien
  • 2021. november 30.
  • Letöltés
Link másolása
Napokon belül elindul a Sea of Thieves ötödik szezonja, amely szokás szerint több mint száz beszerezhető kozmetikai elemet ígér. Érkezik néhány életminőség-javító változtatás is, ráadásul el is áshatjuk majd a kincseinket.

A Rare tavaly bejelentette, hogy implementálja a Sea of Thievesbe a népszerű szezonbérletes rendszert, azóta pedig szorgalmasan adagolja is az évadot – december 2-án már az ötödik jön sorra. A stúdió egy nyolcperces videóban foglalja össze, hogy mit várhatunk az új szezontól: természetesen sok-sok kozmetikai elemet, amelyek az előttünk álló ünnepi időszakra is reflektálnak, de A Karib-tenger kalózait sem hagyják még teljesen hátra.

A szezonbérlettel érkező gyűjtögetnivalók mellett néhány újdonságot és életminőségi változtatást is hoz az azzal egyidőben élesedő frissítés. December 2-től kezdve menekülő patkányok jelzik, ha süllyed a hajó, egy ágyúval felszerelt csónak segítségével gyors rajtaütéseket végezhetünk, képesek leszünk suttogni más játékosokhoz, és még alhatunk is, hogy visszanyerjük az életerőnket.

Kalózokhoz méltóan arra is lesz lehetőségünk, hogy elássuk kincseinket. Ilyenkor a játék generál egy kincsestérképet, amit megtarthatunk magunknak emlékeztetőnek, vagy kitűzhetjük a hirdetőtáblákra a többi játékosnak. Ha a térkép alapján megtalálják ebül szerzett javainkat, minket tapasztalattal jutalmaz a játék a kincsvadászatért.

A Sea of Thieves PC-n, Xbox One-on és Xbox Series X/S-en is játszható.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...