TGA 2021: Folytatódik az Alan Wake

  • Írta: gorien
  • 2021. december 10.
  • Bejelentés
Tíz év után folytatódik Alan Wake története. A Remedy Entertainment az első rész óta tervezgeti a folytatást, amely új kihívások elé állítja a hányattatott sorsú írót: ezúttal egy igazi túlélőhorrorba keveredik.

Aki úgy gondolta, hogy a Remedy az Alan Wake Remastereddel a folytatásnak készíti elő a terepet, az most vállon veregetheti magát: a The Game Awardson leleplezték az Alan Wake 2-t. Sam Lake, a stúdió kreatív igazgatója a PlayStation Blog felületén írta, hogy míg az első rész horrorelemekkel tűzdelt akciójáték volt, addig a folytatás lesz a Remedy első túlélőhorrorja.

Az Alan Wake 2 PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re fog megjelenni 2023-ban.

4.
4.
manderel
Örömteli, ha hozzák az első rész hangulatát, a játékmenetet pedig kicsit feldobják. Nagyon be tudott szippantani az első rész atmoszférája, pont ezért volt bosszantó az iszonyú lapos és monoton játékmenet.
3.
3.
zsocc-nrg
Nem semmi hogy megvalósul :) ideje volt már hogy annyi év után folytatódjon a sztori
2.
2.
Slik
evek ota varom es el sem hiszem, h megtortenik
mar csak egy splinter cell es prince of persiara vagyok meg ennyire
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...