Feltámadhat a Psygnosis?

  • Írta: Shifty
  • 2022. január 17.
  • Pletyka
Link másolása
A Sony ismét megújította a 90-es évek egyik meghatározó stúdiójának, a Psygnosisnak a védjegyét, ami talán azt is jelentheti, hogy a japán óriás feltámasztja a legendás stúdiót. Az egykori alkalmazottak már úgyis a Sonynak dolgoznak.

Roberto Serrano üzleti elemző szúrta ki, hogy a Sony még tavaly decemberben megújította a Psygnosis védjegyét, amit egyébként 2000 óta nem használ a japán óriás. A védjegy megújítása nem csak a névre, hanem az ikonikus, baglyot ábrázoló logóra is kiterjed.

Alapvetően ez önmagában nem lenne nagy hír, de azt érdemes tudni a Psygnosisról, hogy nekik köszönhetünk olyan játékokat, mint a Shadow of the Beast, a Lemmings vagy a Wipeout. A Sony aztán 1999-ben felvásárolta a stúdiót, amit egy évvel később átneveztek SCE Studio Liverpoolra, hogy aztán 2012-ben kihúzzák mögüle a dugót.

Az ott dolgozók egy része közben megalapította a Firesprite nevű csapatot, amit tavaly szintén felvásárolt a Sony.

7.
7.
GAMEROD
#4: A Wreckfest elvileg annak az utódja.
6.
6.
GAMEROD
Jó lenne, régen elég sokszínű volt a felhozatal fejlesztőcsapatokból, most pedig szinte nulla, pedig azt hitte volna az ember hogy majd hatványozódik a számuk. Ehhez képest tök üres, évente 2-3 valamirevaló játék jön ki azok is félkészen, ezért se érik meg az árukat a hardverek.
4.
4.
logic5
Destruction derby... Imádtam
3.
3.
stalker0412
Állítólag jön majd valami Wipeout jogutód szerű ex. (az is lehet, hogy folytatás) amiben lesz VR is. Firesprite-Psygnosis kapcsolatokból fakadóan meg adja magát, hogy ott (Firesprite) valami pont ilyet is fejleszthetnek akár. Az IP. miatt meg kénytelen volt a Sony a fent említettekre.
2.
2.
DarkCrash
Na ennek örülnék. Voltak a PSX korszakban gyöngyszemek. Wipeout, Rollcage Stage, ODT, Kula World.
1.
1.
Chdz
Akkor jöhet is egy Drakan: Order of the Flame full remake, köszi, csá.. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...