Február 8-án debütál az Apex Legends következő, tizenkettedik szezonja, a Defiance, amiben bemutatkozik egy új legenda, Mad Maggie. Emellett kapunk egy új, Control nevű játékmódot is, ahol előre kiválasztott loadouttal ugrunk majd, és 9v9 elleni összecsapásokban vehetünk részt, miközben korlátlanul térhetünk majd vissza a csatatérre, miután fűbe haraptunk. Az Olympus is változásokon esik majd át, de egyelőre nem tudni, hogy a Respawn mennyire bolygatja meg a pályát.
Végül pedig az is biztossá vált, hogy a harmadik születésnapját ünneplő Apex Legends a tizenkettedik szezon alatt több akcióval és meglepetéssel is várja majd a rajongókat. A készítők három héten át ingyenesen elérhetővé tesznek majd egy-egy hőst, akiket csak az adott héten lehet majd beszerezni. Az első héten Octane, a másodikon Wattson, a harmadikon pedig Valkyre lesz majd ingyen beszerezhető.