Satya Nadella: nem fúrják meg az Activison-üzletet

  • Írta: fojesz
  • 2022. február 5.
  • Biznisz
Link másolása
Az Activision Blizzard felvásárlása egy hosszú folyamat, amely során a versenyhatóságok is vizsgálják majd az üzletet. A Microsoft vezérigazgatója azonban úgy véli, nem fogják megakadályozni azt.

Minden idők legnagyobb üzletét jelentette be a Microsoft nemrég, a redmondiak ugyanis közel 70 milliárd dollárért készülnek felvásárolni az Activision Blizzardot. Ez egy olyan léptékű üzlet, amely már a versenyhatóságok figyelmét is felkeltette: az amerikai Federal Trade Commission már jelezte is, hogy vizsgálni fogja a megállapodást.

Noha papíron előfordulhat, hogy ezek a szervezetek megfúrják az üzletet, Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója nem tart ettől. Egy, a Financial Timesnak adott interjúban kifejtette, hogy a piac rendkívül fragmentált, és ők csak a harmadik legnagyobb szereplővé válnak a felvásárlást követően (a Tencent és a Sony után) - a monopolhelyzettől pedig messze vannak.

"A nap végén annak tükrében kell mindezt megvizsgálni, hogy milyen iparágról beszélünk. Milyen a piac? Még a felvásárlást követően is csak a harmadikok leszünk tizenvalahány százalékos piaci részesedéssel, és még a legnagyobb szereplőnek is tizenvalahány százaléka van mindössze. Ez tükrözi, hogy mennyire fragmentáltak a tartalomgyártó platformok."

Nadella azt is megjegyezte, hogy éppen azért szeretnének növekedni, hogy a terjesztési lehetőségek kiteljesedhessenek, jelenleg ugyanis ezek jelentik a legnagyobb korlátot a piacon.

9.
9.
nemfontos
Azért kíváncsi leszek mit kezdenek vele... az utolsó értelmes játék amit a blizz csinált, az a starcraft 2 volt, 2010! -ben... Azóta a rohadás útjára lépett a cég.. (már előtte is, de ezt még ki tudták izzadni) és csak a maradék wow előfizető tartotta el lényegében. Az acti meg jóformán csak cod -ot gyárt, ami kétség kívül népszerű, de azért mégis csak egyetlen egy sorozatról van szó...
Ami ezen kívül van, az egy halom címnek a jogai. Talán ezek lehetnek igazán értékesek.. de azt hiszem ennyi.
8.
8.
Obi Wan Kenobi
#6: milyen kényelmes matrac és takaró a naivitás
7.
7.
crytek
#4: A MS még mindig csak a 3. legnagyobb ebben az iparban szóval nagyon messze van a monopólium.
6.
6.
delphijos
#4: Dehogy. Az MS megvesz mindenkit, jön az összes megjelenő játék GP-be hátomszázé’
5.
5.
taktaharkányi
#4: Ezt a szelencét inkább láncold és lakatold el k*-ra, majd ásd el 10 m mélyre, önts rá savat és építs rá betonszarkofágot, ahelyett, hogy nyitogatnád.
4.
4.
Obi Wan Kenobi
#3: A monopólium általában pont nem árcsökkenést hoz magával..
3.
3.
crytek
#2: Engem csak az érdekel hogy olcsón játszhassak ezt meg a MS teljesíti..
2.
2.
nemfontos
#1: Nem biztos hogy akarsz egy gaming monopóliumot a nyakadba... Mondjuk én leszarom, legfeljebb nem játszom többet, ha úgy érzem hogy nem éri már meg.
1.
1.
crytek
EA-t és UBi-t még megvenni azt jó is lesz a dolog :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...