Folytatást kaphat a 1-2 Switch

  • Írta: fojesz
  • 2022. február 8.
  • Pletyka
Link másolása
A pletykák szerint a Nintendo újra megpróbálkozik a 1-2 Switch felfuttatásával, és már javában készül a Joy-Conok képességeire kihegyezett casual játék folytatása. Sűrű évnek néznek elébe a switchesek!

A pletykák szerint a Nintendo kifejezetten erős, a 2017-eshez hasonló évre készül, aminek akár az új Zelda is a része lehet, azonban nem kizárt, hogy lesz még itt hasonlóság. Az általában hitelesen szivárogtató Zippo a minap azt írta a blogján, hogy folytatást kap a 1-2 Switch - mindezt kissé értetlenkedve, hiszen a játék nem sikerült túl jól.

A Switch nyitócímeként megjelent 1-2 Switch egy casual játékosokat célzó minijátékgyűjtemény volt, amely a Joy-Conok képességeit volt hivatott kiaknázni. A Nintendo nyilvánvalóan abban bízott, hogy a kollekció a Wii Sports nyomába léphet, azonban a sajtó nem fogadta túl jól (58 százalékon áll a Metacriticen), és bár eladtak belőle 3,18 millió példányt, így utólag kijelenthető, hogy nem lett örökzöld a platformon.

Hogy pontosan mit ígér a folytatás, az már nem derült ki, de nagyon valószínű, hogy tényleg készül: korábban a Nintendo-hírekben mindig jól értesült Emily Rogers is célozgatott rá, csak akkor még senki nem vette észre.

2.
2.
GemForge
Az Nintendo directből számomra az derült ki, hogy a hír igaz, és ezt a Jereváni rádió is megerősítette. Csak mondjuk nem "2-3 Switch"-ekkel fogunk tollakat fosztogatni, hanem Switch Sport-tal szervákat osztogatni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...