Elden Ring - minden, amit tudni érdemes

  • Írta: gorien
  • 2022. február 20.
  • Videó
Link másolása
Napokon belül nekiállhatunk felfedezni a Lands Between birodalmát, ám addig is a From Software a segítségünkre siet egy áttekintő előzetessel, ha bármi kérdésünk lenne azt illetően, milyen lesz a ránk váró kaland.

Mi már hónapokkal ezelőtt kipróbálhattuk, de a nagyközönségnek sem kell sokáig várnia, hogy Tarnishedként bevethesse magát a Hidetaka Miyazaki és George R. R. Martin teremtette világba (amelyet nemrég néhány mutatós képen is megcsodálhattunk). A From Software egy több mint hatperces előzetest szentelt most annak, hogy minden fontosat elmondjon az Elden Ringről.

Az Elden Ring február 25-én érkezik PC-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re, illetve Xbox One-ra és Series X/S-re.

13.
13.
xanatos0911
#9: Azért írtam, hogy tulajdonképpen több százszor rendeltem már ha úgy vesszük, de eddig csak kétszer késett cucc. Ilyen, hogy videojáték meg főképp ez nem tudom honnan jön, alapvetően attól függ, hogy melyik raktárból jön és Amazon teljesíti-e a rendelést vagy sem. Aztán ha meg mégis késne, akkor sincs probléma mert megvár, nem? Amúgy is dolgozni fogok. Nem azért rendeltem elő, hogy az első nap első órájának első percében játszhassak feltétlenül.
12.
12.
Fata Morgana
Várom a péntek 25-ét mint az állat, a játékot már hónapokkal ezelőtt előrendeltem.
Bízom a FS-ben, eddig csak kiváló játékokat alkottak a műfaj rajongóinak, ezúttal sem lesz másképpen, az év játéka tutira.
11.
11.
DragonBleacPiece
#10: én ezen kívül csak a sekirót rendeltem elő, de az elden ringről megnéztem egy 7 órás asmongold streamet twitchen ami a 6 helyszín közül az első egyharmadán játszódott, és úgyérzem nem fogom megbánni :D
10.
10.
Brenor
Soha nem rendeltem még elő egy játékot se, és erre nyomós okom volt, de ezzel kivételeztem, mert több esélyt látok arra, hogy remek játék lesz és nem lesz csalódás.
9.
9.
#8: Ezért mondom. Videojátékoknál ráadásul gyakrabban előfordul.
8.
8.
xanatos0911
#7: 3-4 éve heti rendszerességgel rendelek valamit az Amazonról, eddig kétszer nem jött valami aznap :)
7.
7.
#6: Nem erre gondoltam. Amazon híres arról, hogy csúszik a szállítással.
6.
6.
xanatos0911
#5: Nem azt mondom, hogy jó lesz, hanem, hogy várom. Értem mit akarsz mondani, félek is tőle kicsit, de hát attól még várom ;)
5.
5.
#1: Ne igyál előre a medve bőrére.
4.
4.
pgaboo977
#2: DS 1,2,3 -hoz készített dlc-t.Pont egy open-world játékhoz ne lenne majd dlc.Tuti hogy lesz.
3.
3.
DragonBleacPiece
#2: évekig fogod játszani, szerintem nem fogod eladni, meg ha elis adnád utána hiányérzeted lenne az tuti ha olvasnál loret vagy titkos dolgokat amiket véletlen kihagytál, énis évekkel később is találtam pl dark souls 3-ban új cuccokat
2.
2.
nemfontos
Én még mindig nem döntöttem el hogy lemezen akarom, vagy inkább digitálisan...
Sajnos a from nem közölt még információkat arról, hogy készít -e dlc -t az elden ring -hez, és amennyiben igen, akkor úgysem adom el a játékot...

Pedig már lassan el kellene döntenem...
1.
1.
xanatos0911
Nagyon várjuk! Pénteken hozza Jeff Bezos postása.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...