Teljes erejében tér vissza idén a Tokyo Game Show

  • Írta: fojesz
  • 2022. február 28.
  • Rendezvény
Link másolása
Úgy tűnik, a Tokyo Game Show szervezői pozitívan állnak a járványhelyzethez, így idén már teljes erejében térhet vissza Japán legfontosabb videojátékos eseménye. A rendezvényt ezúttal bárki élőben látogathatja majd.

A koronavírus alaposan betett a videojátékos eseményeknek (is), a Tokyo Game Show-t így 2020-ban online rendezvényként, tavaly pedig hibrid show-ként tartották meg. Az idei év lesz az első, ahol régi formájában térhet vissza, ezúttal ugyanis mind a szakmabeliek, mind pedig az egyszeri gamerek élőben látogathatják majd.

Ezt a Tokyo Game Show szervezője, a Computer Entertainment Supplier’s Association jelentette be. Az idei kiállítást szeptember 15-18. között tartják majd, ebből az első két nap kizárólag az iparági szereplőké és az újságíróké. Ahogy lenni szokott, a műsorszámokat ezúttal is japán nyelven, angol tolmács mellett ejtik meg, egyúttal pedig az online fícsöröket is megtartják a rendezők: most is lesz virtuális kiállítás, és demókat is próbálgathatunk majd otthonról.

2.
2.
xanatos0911
#1: Világjárvány sosem volt, bármennyire is nehéz ezt elhinni egyeseknek. A nonszensz intézkedések és korlátozások tettek be a show-nak.

PS: Gondolom az oroszok és az ukránok is maszkban ölik egymást… azért nehogy már elkapják egymástól véletlenül, mert akkor lesz ám csak cudar világ!
1.
1.
crytek
Milyen járvány? Hol?

Egy szó nincs róla napok óta...mivel most van már amivel lehet a népet riogatni meg félelemben tartani..Itt is látszik hogy csak ez a szerepe a dolognak semmi más az égvilágon
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...