UbiSoft - a siker továbbra is töretlen

  • Írta: fojesz
  • 2007. május 30.
  • Biznisz
Link másolása
Napjaink egyik legnagyobb - és egyben a legkedveltebb - kiadójának tavalyi üzleti éve remekül sikerült: összesen 24,4 százalékkal emelkedtek a cég bevételei.
Napjaink egyik legnagyobb - és egyben a legkedveltebb - kiadójának tavalyi üzleti éve remekül sikerült: összesen 24,4 százalékkal emelkedtek a cég bevételei.



Így összesen 941 millió dollárt folyt be a kasszába, ami már önmagában is szép összeg, azonban nem mehetünk el szó nélkül a negyedik negyedév eredményei mellett, melyek a bevétel jelentős hányadát képezték.  A 264 millió dolláros hozomány 37,4 százalékos emelkedést jelentett a tavalyi hasonlatos negyedévhez képest.



A sikert a srácok többek között a Rayman: Raving Rabbids 830 ezer eladott példányszámának köszönhették, de viszonylag népszerű volt a Red Steel (950 ezer), a Rainbow Six: Vegas (1,7 millió) és a Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 (1 millió) is. Meglepetés volt számunkra a Petz-játékok sikere (Dogz, Catz, Hamsterz, Horsez, stb.), melyekből összesen 3 és fél millió darab kelt el.



Annak ellenére, hogy a Teenage Mutant Ninja Turtles minden platformra elkészült, csupán 1,1 millió példány talált gazdára megjelenése óta. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a film maga nem aratott túl nagy sikert a nagy halászlén túl, továbbá a játékadaptáció sem sikerült annyira jól, mint azt vártuk.
12.
12.
aakee
Nekem ubi tettszik ;)

11.
11.
fojesz
EA-nek is van jelenleg egy-két jó cím a tarsolyában, meglátjuk mi sül ki belőlük!



Mindenesetre továbbra is tartom magam azon véleményemhez, miszerint a Ubisoft sem jobb nálunk. Többnyire ők is csak folytatásokat termelnek - kérdés, hogy meddig futja nekik minőségi folytatásokra.
10.
10.
Sido
A tini nindzsás gammát tényleg jól elbaszták... :-S A többi játékuk viszont valóban király!!!Az EA-nek is vannak(voltak??) jó játékai,meglátjuk képesek-e még vmi normálisat csinálni!
9.
9.
Kr@toS
Az EA nem fejlesztőcsapat, hanem kiadó. Sok-sok fejlesztőcsapata van akik bérmunkában dolgoznak. Rabszolgahajcsár pénzcsinálda a rajongott EA.
8.
8.
Ca$h
Nem is csoda, az UbiSoft szerintema legtehetségesebb brigád jelenleg a piacon!
7.
7.
Dakkon
a MOha is már ellaposodott k, ott is csak az első 2 rész volt jó, míg az ea komlyabban bele nem szólt. ua. az nfs-nél is. minden évre 1 nfs és raknak bele egy ici pici újdonságot ami még pont elég legyen h pár tizenéves hanyattdobja magát az újdonság érzésétől. (emlékszik még vki mi volt a karbon ban az innováció? mert én nem!)
6.
6.
pstomi
NFS: RÉgi NFS-ek jok voltak de a carbon egy ocsmány szar volt.

Crysis: Nem is az EA fejelszti ök csak adtak pár milkot a crytek hogy ök adhassák ki a játékot. de ha jo is lezs a játék nem az ö érdemük lesz mert ök semmit se csináltak.



Az EA pénzéhes szar fejelsztő csapat akik csak kiadni tudnak játékokat de fejelszteni nem.
5.
5.
ironwill
Sztem ne bántsuk az EA-t... nekik is vannak nagyon klassz játékaik...

(pl. NFS széria, MoHAA széria, Crysis.. csak jönne már :P), habár lehet nem egyetérteni az üzleti stratégiájukkal...
4.
4.
Slik
Az EA kis pénzéhes már vagy 100 fajta szar kiegészítőt csináltatott a Sims - nek közbe maga a játék tök unalmas egy idő után, meg minden játékukat minden platformra kiírják csak kell egy csomó CD egy kis papír egy tok és kész kb 1000 FT az egész ők meg kapnak 111111111111111111110000000000000000000000000000000 dollárt :D
3.
3.
huszti
az ubi mindennek a példája lehetne. sok pénz, sok játék, de mind jó!
2.
2.
dan91
egyetértek, mert az ubi tényleg nagyon jó és nincsenek elszállva mint az EAsek akik csak tucatjátékokat csinálnak(tisztelet a kivételnek):D
1.
1.
FNorberto
Az Ubi télleg a legjobb kiadó.A fejlesztő stúdiói is remek cuccokat dobank össze,az EA példát vehetne.:DGo-go Ubi:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...