Már több mint 20 millió PlayStation 5 talált gazdára

  • Írta: szlav
  • 2022. június 3.
  • Biznisz
Link másolása
Habár a készlethiány továbbra is súlyosan visszafogja a PlayStation 5 eladásait, a Sony újgenerációs konzolja mára mégis átlépte a 20 milliós mérföldkövet. Az ígéretek szerint az év végéig jelentősen felgyorsul majd a gyártás.

Ha próbáltatok mostanában PS5-öt rendelni, akkor tudhatjátok, hogy a konzol készlethiánya továbbra is jelentős problémát jelent. A Sony újgenerációs játékgépe mintegy másfél évvel ezelőtt jelent meg, ennyi idő alatt pedig világszerte több mint 20 millió példány kelt el belőle. A friss adatokat a GamesIndustry.biz szerkesztői előtt fedte fel Veronica Rogers, a SIE üzleti fejese, aki egyben azt is elárulta, a vállalat mindent megtesz azért, hogy az idei év második felében tovább növeljék a gyártási kapacitást.

"Azoknak a rajongóknak, akiknek még nem sikerült beszerezniük a konzolt, azt üzenjük, hogy idén jelentősen felgyorsítjuk a PS5 gyártását. Fáradhatatlanul dolgozunk azért, hogy elérjük a célunkat: azt szeretnénk, hogy minél hamarabb megkaphassa mindenki a saját PlayStation 5-konzolját" - üzente Veronica Rogers.

A készlethiánynak köszönhetően a PlayStation 5 eddigi eladásai elmaradtak a PS4 korábbi rekordjához képest, ez azonban nem mindig volt így. A Sony adatai látványosan demonstrálják a játékosok igényeit. A mérések szerint az első üzleti évben átlagosan csupán 82 perc kellett ahhoz, hogy elkeljen 80 ezer konzol - ehhez a PS4 nyitóévében kilenc napra volt szükség. Sok múlik tehát azon, hogy a vállalat képes lesz-e enyhíteni a készlethiányt. Ha minden a tervek szerint halad majd, akkor a PS5 a negyedik évében, azaz 2024-ben érheti be a PlayStation 4 addigi tempóját.

25.
25.
Ca$Hman
Nem értem azokat akik azt mondják mikor valaki JOGOSAN lefikázza a ps4/xbox one erejét hogy vegyél akkor PC-t. Vegyen a halál :D Azért adták ki a ps5 és series X-et, hogy átlag embernek való áron is lehessen normális grafikán jatszani. Szerintem minimális igényszint esetén úgyis vált az ember. Akinek meg jó a homályos recés szar, arra meg kicsit irigy vagyok, nekem sajnos érzékeny rá a szemem :(
És igen tudom kijött rá 5 éve vagy 2 exkluziv ami ma is jól néz ki, ezt el is hiszem, csak már nekem az kevéske érv egy ezer éves hardver mellett.
(Nem beszélve arról, hogy az új gépen azok is magasabb fps-el, vagy akár jobb látvánnyal mennek xd)
De végülis 10 colos monitoron minden ugyanúgy néz ki, méterekről, ez tény, de egy normális nagyságú TV-n nem kilométerekre ülve már látszik a különbség a felbontásban is.
24.
24.
xanatos0911
#23: Nem kell, nem mondta senki, hogy akar Te akar más vegyen VGA-t és rakjon össze egy PC-t csak játék miatt. Én annyit mondtam, hogy az előző generációs alapkonzolok már visszatartják a játékokat és a fejlesztést, mert egyszerűen nem elég az a hardver már így 2022-ben.

Nekem sajnos kell egy közepes VGA is, mivel digitálisan vágok (Premiere Pro, DaVinci, AfterEffects), így én nem tudok ellébecolni egy APU-val vagy egy 2-4GB-os 10 éves VGA-val, de a milliós sem kell hál’istennek.

A másik oldala játékos részről meg az, hogy nekem pl. akadnak a régi kedvencek pl Half-Life-ok, régi stratégiák és RPG-k amiket csak PC-n lehet játszani, plusz én béna vagyok kontrolleres célzásban, így nálam az FPS-ek vagy a TPS lövöldék ki vannak zárva konzolon és PC-re szerzem be őket. Plusz, én világéletemben PC-s voltam, azon nőttem fel, sosem volt konzolom gyerekként, az első saját konzolom egy általam vett használt PS4 volt 2017-ben, így én úgy is vagyok bekotve, hogy ha valami megjelenik akkor azt inkább PC-re veszem, hiszen a Steam könyvtáram sokkal nagyobb, mint a PS-es. PS meg szimplán azért van, mert jók az exkluzivok. A Windows hulyesegeit meg en is utálom, de ki lehet iktatni a legtöbbet ami keresztbe tehet, szóval nálam már nincs nagyon ilyen probléma, de igen, én élvezem pl azt is, hogy finom, apró javításokat tudok eszközölni a rendszeren es akkor meg jobban fut egy adott program, konzolon pedig erre nincs lehetőség. Szóval kinek mi, egyéni preferencia.

23.
23.
nemfontos
#22: Nekem is elengedhetetlen a pc, mert dolgozom vele. Különböző gépek különböző feladatokat látnak el. (így csak egyen van windows) Ami változott hogy nem vagyok hajlandó vga -t fizetni a játékért. Egy értelmes vga árából még mindig kapsz egy ps5 -öt, ami aztán tökéletesen futtatja a játékaidat, és nem kell vele csinálnod jóformán semmit sem. Rádugod a tv -re, és játszol. Nem kell évekig böngészned a híreket sem hogy "most már aztán tényleg megjelenik pc -re, mert a valve egyik volt munkatársa írt valamit, amit messziről nézve, tályogos szemmel 8 sör után lehet úgy is értelmezni, hogy már majdnem kész a pc -s verzió".
Aztán ha tényleg megjelenik, akkor esetleg a gagyi port miatt, a 600+ ezres pc -n is röcög, meg bugos.
Na ez az ami nekem nem kell.

Egyébként minden másra kiváló a pc, élni nem tudnék nélküle. Ez a nas, a server, az asztali gép. Néha napján egy két játék is jöhet. (civilization, defcon) de egyébként ha mondjuk final fantasy xVI -ot akarok, arra ott van a ps. Arra való, és - magamat ismétlem - egy középszar vga ára ez a gép. Akkor meg minek vennék vga -t helyette?
22.
22.
xanatos0911
#16: Nincs több videokártyám, és az az egy ami van sem milliós. Kezdenek mérséklődni az árak egyébként, csak úgy jelzem.

Számomra azért elengedhetetlen a PC, mert nem csak játszom, hanem dolgozom is rajta, amit a konzolosok gyakran elfelejtenek, ezért aztán jönnek a minecraft 1000fps-féle rettentően értelmes puffogások és beböfögések. Hadd gratuláljak ;)
21.
21.
Aanash
#18: Hát ez az...ezért nem ülök le elé.
Tudom hogy berántana.
Horizon videókat se nézek inkább.
20.
20.
Ooorky
#19: Nem is tudtam, hogy a konzolok elevenszülők, pc-re a játékokat fejlesztik.
19.
19.
Merőkanál
Az erő nem minden a pc esetében
Maradjunk annyiban ,hogy a legkiválóbb játékok mind a mai napig Konzolokon születnek ! Hiába az erő ha tök átlagos egy nyaras játékok vannak pc-én . Mindkettőnek meg van az előnye / Hátránya . . .
Én 1994 óta SONY párti vagyok kipróbáltam minden konzolt még Amiga CD -ém is volt .
Próbáltam pc-én is megmaradni de a fene sem tart egy konvektor méretű zúgó dobozt kábelrengeteggel egy pici monitor előtt görnyedve . A Windows baromságairól nem is beszélve " nyitvamaradt a bejárati ablak kérem zárja be ,,, Ezért vagy azért nem indul frissítsen !!!
165 col Fotel - PLAY Ez az én világom ......
18.
18.
nemfontos
#17: Azért érdemes rendelni egyet. Úgyis idő még megerkezik. Kiváló masina. A hangját sem hallod. A ps4 pro t már nem tudnám használni ezek után.
A dualsense új funkciói tényleg nagyon jók.
Ülj le egy elé. Néhány óra után rendelsz egyet az biztos.
17.
17.
Aanash
Egyenlőre amúgyis ráérős a vásárlás, a Horizon és a Project Magnum amik érdekelnek.
Aztán ha felpörög a gyártás remélem lejjebb kúsznak az árak.
16.
16.
zoli12i
#10: Menjél akkor PC-re a milliós videokártyáiddal aztán toljátok a minecraftot 10000 fps-ben…
15.
15.
nemfontos
#7: Konzolvilágnál azért drágább, mert már csak csomagban adják. És még mindig sokkal jobban megéri mint venni 200 -ért egy vga -t.
Egyébként pedig... amíg a szomszédban ütik egymást, az usa és szövetségesei öntik oda a fegyvert a "békéért" (próbáltál már benzinnel tüzet oltani?), az EU meg olyan szankciókkal operál mint amilyenekkel a brian életében az öngyilkos osztag, addig mindennek megy fel az ára, nem csak a ps5 -nek. Nézd meg az xsx -et. Már jóval korábban megemelték.
14.
14.
nemfontos
#3: Nem sikerült megértened hogy miről szólt a hír... de nem baj. Van lehetőséged elolvasni még egyszer.
13.
13.
nemfontos
Más körülmények között ez azt jelentené, hogy ennyi az igény rá. Most viszont inkább azt, hogy ennyit sikerült legyártani.
11.
11.
xanatos0911
#9: Én is ezt mondom. Illetőleg alap konzolok esetben akad “low” ekvivalens is. Viszont mindent 720/900p-ben, jó esetben 1080p-ben, 30FPS-en, ha éppen tartani tudja, de sokszor előfordul, hogy nem.

Nekem lehet jönni GT7-ekkel meg minden, de ne egy szimulátor vagy csőjáték adja meg az alapot annak a feltételezésnek, hogy a hardver még mindig jól teljesít. Arról nem is beszélve, hogy a crossgen címek is, mint pl a GT7 alapvetően még PS4-re lettek fejlesztve, ezért is nincs akkora különbség a két verzió között. Ha elhagynák a PS4-et az végre nem tartaná vissza a fejlődést. De ott van példának okáért a Forbidden West is ami pop-in problémákkal küzd, mert ugye mire lett alapvetően fejlesztve…? Meg mindig PS4-re, mert crossgen.
10.
10.
xanatos0911
#4: Valóban lehet, hogy az eladásokat illetően mondta, akkor nevermind. Ettől függetlenül van létjogosultsága annak amit mondtam. Már másfél éve is sírtak a PS4 és XBONE tulajok, hogy “denemmegyacyberpunk” és hasonlók. Aláírom, hogy lehetett volna jobban is optimalizálni a játékot, de alapvetően kevés az a hardver egy ilyen kaliberű játékhoz. És erre az exek között is van példa: The Last Guardian, Bloodborne, stb. Úgyhogy amikor tömegesen refundolnak, mert a konzol nem viszi a játékot akkor azért szerintem ez a “vakot a némafilm” teória nem egészen állja meg a helyét. Bár aki hozzászokott a recés slideshow-hoz bizonyos esetekben, annak mindegy.
9.
9.
Chdz
#3: A PS exek egytől egyig a full PC-s medium grafikának felelnek meg PS4, PS4Pro-n egyaránt, csak a felbontások változnak, meg egyéb trükközésekkel.
7.
7.
Merőkanál
Ha idén jelent volna meg csak a konzol akkor sem maradtunk volna le semmiről .... Elkapkodták a kiadást ez most sokat ér akarsz venni de nem tudsz ... Ráadásul a Konzolvilág is megemelte az árát tavaly amikor mondtam,hogy fel fog menni az ára senki nem hitt nekem . Környezetemben tudok pár emberről akik vettek volna de most már úgy vannak vele majd ha lejjebb megy az ára mondjuk én nagyobb esélyt látok arra,hogy tovább fog emelkedni a konzol ára !
6.
6.
A Pulyka
#5: Kössz az infót! Meg is akarom szerezni a gt7-et, de féltem, hogy túl nagy külömbség van a két verzió között.
5.
5.
Animejetix
#4: El ne hidjed már neki, most jött ki a Gran turismo7 és nagyítóval kerestük a különbséget a ps4 és ps5 verzió között. Tudom tudom nem szép dolog, de játékok híján haverokkal nem találtunk jobb szórakozást... De amúgy nem rossz játék, bár számomra a széria mindig túl steril és szopott gombóc volt.
4.
4.
A Pulyka
#3: Valaki leìrja, mennyire teljesìt jól a PS4, valószìnüleg az eladott gépek, plusz az eladott játékok mennyiségére célozva, erre jön a pécés, és elmondja az aktuális hw igényeket.
Ez a konzolosokat annyira érdekli, mint vakot a némafilm, de hajrá.
3.
3.
xanatos0911
#1: Már nem hiánycikk, legtöbb helyen már in stock. Simán lehet venni egyet, az elmúlt 1-2 hónapban jelentősen javult a helyzet.

“… egyenlőre a PS4 még mindig nagyon jól teljesít”

What? o.O Most viccelsz, ugye? :D A PS4 mar 2013-ban sem volt csúcs hardver, kb felső középkategória, nagy jóindulattal. Egy sima PS4 ma már nem nagyon rúg labdába, Sony címek pedig már nem fognak rá érkezni nagyon, így a legjobb optimalizálásról is le lehet mondani (TLOU2). Lassan ott tartunk, hogy 900p/30FPS sem lesz meg egyes címeknél, mindezt low/medium grafikai beallitasokkal (PC-hez viszonyítva).
2.
2.
Slik
meg egyelore nincs olyan cim amiert annyira nagyon vagynek ra.. a ps4 re valahogy mar az elejen nagyobbnak tunt a kinalat
1.
1.
PapaYeti
Úgy hogy a csip hiány miatt folyamatosan hiány cikk és talán a gyors töltésen kívül egyenlőre a PS4 még mindig nagyon jól teljesít. Legutóbb 8 hetet vártunk mire megjött… .
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...