Két évad után kaszát kapott A farkas gyermekei

  • Írta: fojesz
  • 2022. június 4.
  • Cooltúra
Link másolása
Ridley Scott új sorozata befejezés nélkül marad, az HBO Max illetékesei legalábbis úgy döntöttek, hogy nem kérnek belőle újabb évadot. Az egyik főszereplő színész még reménykedik, és felhívást intézett a rajongókhoz.

Két évad után kaszálták A farkas gyermekei (Raised by Wolves) című HBO Max-sorozatot. A Ridley Scott nevével fémjelzett sci-fi széria egy távoli bolygóra kalauzolt el bennünket, ahol két androidnak emberi gyerekeket kellett nevelnie az emberiség túlélése érdekében.

A második évad idén márciusban mutatkozott be, azonban a műsor befejezésére már nem derül fény, az HBO Max illetékesei ugyanis nem kértek belőle újabb epizódokat a Variety értesülései szerint. Habár az első felvonásra sokáig a legnépszerűbb HBO Max-tartalomként hivatkoztak, úgy tűnik, a folytatás már nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Nem mindenki akarja azonban elengedni a sztorit, az egyik főszereplő karaktert alakító színész, Abubakar Salim (aki az Assassin's Creed: Origins hőseként is ismerős lehet) felhívást tett közzé a Redditen, amelyben azt írja, "mindig van remény" arra, hogy a sorozat folytatódhat, és hogy reméli, más felületen új otthonra találhat a sorozat.

9.
9.
adamsfamily
Voltak benne jobb ötletek,de az az igazság,hogy valaki kupán nyomhatná Ridley Scott-ot,mert így öreg korára a legtöbb műve csak feldobálja a kérdéseket,de semmit nem válaszolnak meg.
Ott volt a Prometheus,az is feldobálta a kérdéseket,aztán a folytatásokat kukázta.
8.
8.
Ganzer
A hangulat, setting és néhány történetszál jó lett volna, de ilyen tehetségtelen gyerekszínészeket még nem láttam. Meg az a repülő kígyó, te jóisten..
7.
7.
hedzsooo
Nem kar erte sajnos, pedig akar lehetett volna jo is, props+CGI teljesen OK volt, + voltak jo otletek benne...
6.
6.
Raam989
Én nagyon sajnálom, szerintem kifejezetten érdekes volt a történet és a háttérben húzódó hívő - ateista ellentét. Én a második évad végére már azt éreztem, hogy na most, a harmadik évadban már minden meg lesz magyarázva. Remélem legalább egy képregényben lezárják a sztorit...
5.
5.
zsocc-nrg
Na jó ezért nem kezdek bele már semmilyen sorozatba ami nincs hivatalosan lezárva... ömlik a temérdek széria nap mint nap és ennek jó ha a negyede be lesz fejezve. Minek így egyáltalán belekezdeni és pénzt ölni bele?? Régen legalább igyekeztek mindent befejezni, oké volt néhány kivételes eset pl. az én nagy kedvencem a Kyle XY is kaszát kapott anno, de nem volt ennyi feleslegesen futtatott sorozat...
4.
4.
norbi27
Kár érte. A casting szenzációs volt, Mother és Father parádés a szerepükben, de kb mindenki más is az. A kivitelezés szintén HBO quality, elképesztő, de zoli12i-hez hasonlóan vélekedek a sztoriról. Amikor végre megtudtunk volna valamit, azonnal feltekerték a mindfuckmétert és jött valami értelmezhetetlen. Sose jó, ha egyre több a kérdés, a válaszok pedig nem bírják tartani a lépést :).

Azért megnéztem volna, hogy mi sugározza a jelet, de most már mindegy. Más csatorna pedig hiába venné át, ezt a minőségi szintet nem igazán tudják tartani és amúgy is csak úgy működne, ha az írókat átvennék, feltéve hogy készen van már a történet befejezése...
3.
3.
Chdz
Nem láttam belőle szinte semmit, de az első egy perc után éreztem ezt a vontatott jelleget, aztán ki is hátráltam belőle gyorsan, szerintem ők is... :D
2.
2.
Fata Morgana
Sajnálom nagyon nekem bejött a sorozat, kb, minden valamire való sorozattal ezt csinálják manapság baxák meg.
1.
1.
zoli12i
Nem kár érte. 2 évad lement de sosem lettél okosabb semmivel, mert állandóan újabb rejtélyek és kérdések jöttek elő mindig. Válasz meg sosem volt, így hát valami kurva idegesítő egy sorozat volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...