Diablo: Immortal - 24 millió dollárt keresett az első két hétben

  • Írta: gorien
  • 2022. június 18.
  • Biznisz
Link másolása
Nem tett rossz lóra a Blizzard a Diablo: Immortallal, legalábbis ami a bevételeket illeti. Két hete érhető el az alapvetően free-to-play cím, és a játékosok szívesen költenek a játék boltjában.

Négy évvel az első bejelentés után a hónapban elindult a Diablo: Immortal. Habár az eredeti terveket kiegészítve a Diablo-spinoff nemcsak mobilokon jelent meg, hanem PC-n is, a PocketGamer.biz a mobilos állapotokat mérte fel az Appmagic segítségével: a június 2-i start óta például 8 millió játékos kezdett bele a free-to-play címbe Android- és iOS-eszközökön együtt.

Mivel free-to-play játékról beszélünk, természetesen más módokon költhetünk benne pénzt – már ahol, ugyanis Belgiumba és Hollandiába például be sem engedték a Diablo: Immortalt a loot boxok ellen hozott helyi törvények miatt. A világ többi része azonban nem fukarkodott a pénztárca nyitogatásával: a játékosok két hét alatt összesen 24 millió dollárt költöttek el a játékban.

A legnépszerűbbnek Amerikában bizonyult a mobilos Diablo, onnan érkezett a bevételek 43 százaléka, míg Dél-Korea az összeg 23 százalékát. Japán 8, Németország 6, Kanada 3 százalékkal szállt be fejenként. A platformokat tekintve egészen kiegyensúlyozott a helyzet: az androidosok 11 millió dollárért felelősek, míg az iphone-osok 13 millióért.

6.
6.
DarkLord
- Magyarország beszállt 10 ft-tal :D

Én végigvittem a sztorit , mert kíváncsi voltam rá. Arra jó volt, nem kellett semmi olyant csinálni benne, ami megakasztott volna a sztoriban. Végülis egy light Diablo 3-at kaptak az emberek, aki játszott a 3-al annak ez csak arra jó, hogy végigtolja a sztorit. Aki nem játszott a 3-al annak ideig óráig jó lehet amúgy. Ha, mint mobil játékot nézem, akkor azt kell mondanom elég komoly cucc amúgy, ha a pc-s verziót, akkor meg oké kategória csak.
5.
5.
xanatos0911
Márpedig amíg jön belőle a bevétel addig sajnos ez a jövőkép. A rengeteg agyhalottat meg úgy sem fogja meggyőzni senki és semmi sem.
4.
4.
tyber16
#3: Látod vannak olyan gyökér streamerek akik milliókat elköltenek erre a szarra, hogy dob-e nekik a játék valami ritka szart. Spoiler még nekik sem dobott xD.
3.
3.
Jarl Balgruuf
Aki egy centet is költ ilyen gyalàzatokra személyesen àssa a gaming sírját, és ébredjen arra hogy àlmàban a széklete tisztázatlan körülmények között elhagyta a végbelét.
2.
2.
markoci555
ennyit a nagy felháborodásról meg a "fúj mobilból", de várható volt, az a szégyen hogy usa-ból van a nagyja, nem is ázsia felől
én elvittem 1 küldetésig de lelketlennek éreztem, számba rágta a skilleket, meg ruhából is gyakorlatilag 0 a választék, felveszed a jobbat, ledobod a régit, inkább titan quest-eztem egyet, talán majd legközelebb ha még mindig nem lesz 4-es, nekiugrok újra
1.
1.
szenye
Nagyon-nagyon szomorú, hogy a játékosok asszisztálnak ehhez. Szidhatjuk mint a bokrot, az ilyen "alkotásokat", és hiába várom a IV-et, amíg ilyen kereslet van a szemétre, addig el is fogjnak látni vele minket.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...