Bővített kiadásban érkezik Steamre a Kena: Bridge of Spirits

  • Írta: szlav
  • 2022. augusztus 20.
  • Letöltés
Link másolása
Szeptembertől a Steamen is elérhető lesz a PC-n korábban Epic-exkluzív Kena: Bridge of Spirits. További jó hír, hogy egy évfordulós kiadásról van szó, amely további tartalmakkal bővíti a fiatal lány mesebeli kalandját.

Tavaly ősszel pillanatok alatt levett a lábunkról bennünket az Ember Lab csodás fejlesztése, a Kena: Bridge of Spirits. A csodásan festő akciójáték azonban csak PlayStation-konzolokra, PC-n pedig kizárólag az Epic Games Store-on jelent meg, így nem mindenkihez juthatott el ez a páratlan alkotás. Idén szeptember 27-én, egy évvel a megjelenés után azonban egy kicsit kibővül a fenti lista, ekkor látogat ugyanis Steamre a bátor lélekvezető.

A steames megjelenéssel egy időben ráadásul megérkezik az Anniversary Update is, amely rengeteg újdonsággal bővíti ki Kena kalandját. A számos új kozmetikai kiegészítő és a harcokat módosító charmstone-ok mellett néhány új képességet is kapunk, melyeket a vadiúj kihívások vagy a New Game+ során hasznosíthatunk. Még az eddig is kifejezetten remek fotómód is kap egy nagy átalakítást - egyszóval lesz miért visszatérnünk a játékhoz.

1.
1.
DarkCrash
Lehetne folytatása. Nagyon jó kis kaland volt. Az egész világa, hangulata, a zenék. Rendesen a képernyő előtt tartott. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...