Mégsem lesznek mikrotranzakciók a Halo: The Master Chief Collectionben

  • Írta: fojesz
  • 2022. szeptember 19.
  • Biznisz
Link másolása
A 343 Industries még a nyáron jelentette be, hogy szeretné megvásárolhatóvá tenni a Spartan Pointokat, erről a tervéről azonban végül letett a fejlesztőcég.

A Spartan Point a Halo: The Master Chief Collection játékbeli valutája, amellyel mindenféle kozmetikai kiegészítőt oldhatunk fel. A pontokat tényleges játékkal zsebelhetjük be, júniusban azonban a 343 Industries bejelentette, hogy szeretné megvásárolhatóvá tenni azokat, hogy a szűkösebb szabadidővel rendelkező játékosok grindolás nélkül is lecsaphassanak a kedvenc felszereléseikre.

Hogy pontosan miért, azt nem tudjuk, de a minap már arról írtak a fejlesztők, hogy végül elengedik a mikrotranzakciókkal kapcsolatos terveiket, vagyis a Spartan Pointokat továbbra is csak játékkal szerezhetjük meg. Az azonban mindenképp változik majd, hogy hogyan: a készítők szeretnék elérhetőbbé tenni ezeket a jutalmakat, ezért - szintén a korábbi terveknek megfelelően - a szintlépésért is jár majd pont, és a változtatások életbe lépésekor visszamenőlegesen, a korábbi szintezésünkért is kapunk belőlük.

Ezenkívül a kihívásokat is finomhangolják, hogy azok bőkezűbben szórják a pontokat, valamint a korábbi 100 pontos limit is eltűnik majd. A rossz hír az, hogy mindezt csak novemberben vezetik be a fejlesztők.

1.
1.
zoli12i
Pedig már úgy bele éltem magam!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...