Bemutatkozott a Mortal Kombat 1

  • Írta: szlav
  • 2023. május 18.
  • Bejelentés
Link másolása
Új hajnal virrad a Mortal Kombat univerzumában. A NetherRealm rákönyökölt a resetgombra, vagyis az alapoktól írják újra a legvéresebb bunyós széria történetét. Lássuk a bemutatkozó előzetest!

Minden pletyka beigazolódott: a NetherRealm tényleg rebootolja a Mortal Kombat-szériát - többé-kevésbé. Valójában a Mortal Kombat 11 történetéből ered az újjászületés, hiszen az időközben tűzistenné vált Liu Kang az, aki az idő kerekét visszatekerve írja át a történelem menetét. Ezt láthatjuk az első CGI előzetesben is:

Az új, rengeteg lehetőséget tartogató történet azonban nem minden, a Mortal Kombat 1 címen érkező új rész ugyanis teljesen átdolgozott harcrendszerrel, új játékmódokkal, egy komplett sztorikampánnyal, na meg persze rengeteg fatalityvel várja majd a rajongókat.

A játék már dátumot is kapott. A Mortal Kombat 1 idén szeptember 19-én jelenik meg PC-n, Xbox Series X/S-en, PlayStation 5-ön és Nintendo Switchen. Az előrendelés holnap indul - akik így döntenek, azok hozzáférést kapnak a bétához, illetve bónuszkarakterként megkapják Shang Tsungot is.

11.
11.
Sophisticated Karen
#10: ja nem szabad atlagolni hogy atlagot szamoljak... ez a franya matematika. mar mezopotamiaban is baztattak vele az okorban az embereket.
10.
10.
crytek
#9: Ja hogy te átlagoltad. Így már leesett mire gondolt a költő.
Amúgy 80%-áért nem "én" fizettem jó ez a bundle biznisz meg a kérdőíves site-ok.
9.
9.
Sophisticated Karen
#8: Hat igen a hazug embert gyorsan utol erik... Lenti iromanyodbol kovetkeztettem. Mondjad mi a kitalacio? Miert keresnelek meg privatban, ha te mindig publikusan osztod az eszt.

Csak a gyengebbek kedveert:
10AAA cim az max 1000 euro (is itt nagyon magas delux edition arakkal szamoltam). 1000 euro/2600 cimmel atlag ar per cim 38 eurocent (vagyis ennyi vagy ennel kevesebb). Vagyis ez volt az allitasod egy par napja. most mar megse stimmel? Most mondjad mondjad hangosan, mivel a halk beszeded ugy tunik meg se ugy van, hanem amugy.

"
crytek2023. május 11. 20:45
válasz erre
#21: "Megint, te egy velemenyedet irod le olyanoknak akik a tapasztalatukat osztjak meg"

Oszthatsz te meg bármit bárhol bárkinek ha azt nem érdekli amit mondasz. Izlés tudod hiába nyomod a sajátod rám nézve nem lesz igaz.

Ésszel költés ez a kb 2600 játékom nem kerül 10AAA játék árba csak halkan mondom.. pontoson ezért csinálom így ahogy csinálom mert ha a 99%-a se lesz soha letolva se veszítettem milliokat meg százezreket rajtuk.
A lényeg mindig lesz mit játszani nem kell semmiféle új címre ácsingozni..majd évek múlva ugyis utánam dobják majd azokat is. Hálistennek a trio megállíthatatlan game pass, bundle, ps plus premium

"
8.
8.
crytek
#7: Nincsen helyes információ. De itt vagyok az oldalon. Privátban is megkereshetsz ha valamit nem tudsz kérdezz, Kitalációkat ne terjessz és írogass.
7.
7.
Sophisticated Karen
#6: Ez több mint az 1 eurós átlag amiért állítólag 2600+ játékot vettél. Biztos hogy jól számolsz?
6.
6.
crytek
Ennek apropóján akinek még nincs meg steamen most a Mortal 11 -90%-os offal 4.99 euroért beszerezhető.
5.
5.
DarkLord
Azért várjunk egy gameplay videóit is azt, majd meglátjuk...(bár rossz nem lehet :D).
4.
4.
cyberstaker
Brutalitásból vissza vehettek volna. Már inkább fárasztó, és rohadt undorító :D Amúgy egyelőre várós.
3.
3.
Sophisticated Karen
Jól néz ki. Mk2t anno imádtam, mk9 és 11 is tetszett. Ha mk1-2 meg alternatív 3 jön egybe csomagolva abban benne vagyok.
2.
2.
Kamukaze
A kezdetektől szeretem az MK játékokat, de gondolom megint megvásárolhatóak lesznek a “plusz” karakterek 3-4 ezer forintért/db.. na az a része egy lehúzós vicc.
1.
1.
Br1sk
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...