A Diablo IV lett a Blizzard legkeresettebb videójátéka

Link másolása
A Diablo IV lett a Blizzard Entertainment minden idők leggyorsabban fogyó játéka. Konzolokon és PC-n is a valaha volt legmagasabb elővételi számokat produkálta.

Bár a Diablo IV hivatalosan csak ma jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re, úgy néz ki, rengetegen szeretnének részt venni a Lilith elleni küzdelemben. Mi sem bizonyítja ezt jobban: a korai hozzáférés június 2-ai kezdete óta eltelt négy nap alatt összesen több, mint 94 millió órát játszottak a játékosok. Ha kiszámolod, akkor ez több, mint 10.000 év!

De nem csak emiatt mondhatjuk, hogy a Diablo IV a Blizzard eddigi legkeresettebb videójátéka. A játék előrendelései is az egekbe rúgnak, a vállalat bejelentése szerint konzolokon és PC-n a valaha volt legmagasabb számokat produkálta ezen a téren is. 

 A Diablo IV ma jelent meg PC-n és Xbox One, Xbox Series X/S, PlayStation 4, PlayStation 5 konzolokon.

26.
26.
delphijos
#25: "azt ők letojják mivel csilliárd $ jön a licenszekből a más csilliárd meg a fosnájtból így meg sem érzik"

Ezekről beszélek. Persze lehet hogy nem fog kinyílni a szemük, da ahogy mondtam , volt már pár cég a történelemben akik kurva nagyok volt, dübörgött a szekér, aztán jött valami, és bukó. Én tényleg nem akarok vitázni ezen, amíg ez van nekem is jó, de ez a hozzáállás okozott már meglepetéseket. Aztán hogy melyik cég mennyire előrelátó / felelőtlen, majd az idő eldönti.
25.
25.
crytek
#24: Az fog kiderülni amit írtam a ms leszarja a pénzt...ha fáj ha van értelme ha nem fáj ha nincs értelme ,de az eddig látható kézzel fogható tények ugye makacs dolgok.

Itt ez a diablo is alig jött ki már tarolja a piacot full áron is...mi lenne az ésszerű ilyenkor? Tartani a max árat amíg csak lehet és eladni minél többet belőle. Nos ha nem lenne ez a felvásárlás ez is lenne a blizzardnál a harci feladat. MS-nál nem ez lesz ahogy jogilag ok a dolog belepattintja a game passba. Ahogy a kövi codot is (ha nem kap rá valami jogi szabályozást hogy nem lehetséges vagy nem lesz szerződése a sonyval) ugyanis akit érdekel a game "nagyon" az a game pass mellett is meg fogja venni.

"Az Epic-nél is előbb-utóbb változás lesz ( ingyen game-k, stb... ) mert ott sem lehet ezt tartani"

Nem lesz semmi változás. CSAK az UE licenszekkel ellene az epic nem kéne se fosnite se store se semmi más. Szóval de fent lehet tartani mivel ha a store mondjuk 200 milla $ bukó evente azt ők letojják mivel csilliárd $ jön a licenszekből a más csilliárd meg a fosnájtból így meg sem érzik. Meg ott a store is az ingyen csóró megvett lefizetett emberek egyre többen lesznek azok meg azért csak költenek majd a hulladékukban is így a béka segge alatti store bevétel is egyre feljebb megy majd.
24.
24.
delphijos
#23: "a deal "közel" van szóval hamar ki fog derülni, hogy igazam lesz-e'

Mi a fene fog kiderülni ? Meg mitől lesz "igazad" ? Én se arról beszéltem hogy a jövő héten lelövik a GP-t. Még arról se hogy megszűnne. De arra igenis számítok, hogy sokkal jobban meg fogják gondolni hogy mennyi pénzt fognak költeni a belsős címekre, amik day0 jönnek GP, meg hogy mennyit költenek ilyen vásárlásokra. Szóval az ég világon semmi nem fog kiderülni a deal legalizálása után, de senki se erről beszélt.... nem is értem ez honnan jött... Az Epic-nél is elöbb-utóbb változás lesz ( ingyen game-k, stb... ) mert ott sem lehet ezt tartani.
23.
23.
crytek
#22: Ami az övéké az fog jönni bele a végtelenségig.

1. Olyan vásárlok mindig lesznek akik az 1$-os game pass letolás helyett inkább ugyanúgy megveszik 70$-ért
2. Rengetegen lesznek akik már lemondanak a 70$-ról
3-4-5 sorolhatnám a végtelenségig hányféle ember van aki játszik..

Ahogy az epicnek a store ugy a msnak is a gaming szekció csak "dísz" mondhatni.. látni a vergődést mindkét cégnél ,de nem igen jutott előre egyik se az évek alatt szóval nem most fognak leállni a pénzégetéssel.

Majd akkor mond hogy hülye vagyok ha nem igaz amit mondok... pl a deal "közel" van szóval hamar ki fog derülni, hogy igazam lesz-e. De a te nostredásmuszi beböfögésed szerintem egyikünk se éli meg... szóval hogy ki a hülye majd a deal után kiderül tippre sokan lesztek :)
22.
22.
delphijos
#21: Bocs hogy ezt mondom, te tényleg full hülye vagy. Felhasználó vagyok, nekem is jó ez, egyáltalán nem ez a téma. Hanem hogy azzal ellentétben amit te szajkózol, hogy az MS-nél van a világ összes pénze, és AAAA game hegyek fognak jönni örökre day 0 a GP-be, mert “nekik nem számít a bukás” na ez nem igaz.
21.
21.
crytek
#18: Azért majd ne sírd ki a szemed ha amint lement a deal itt lesz kb minden is a game passban.. (mire lemegy amúgy is már rég lecsengett a diablo láz a boltokban csak mondom)
20.
20.
delphijos
Az MS-nek már volt olyan projektje amibe öntötték a -szintén máshol - megkeresett pénzt ( Mixer, mobil piac ) ott egy idő után a vezetőség behúzta a féket. Ott is az volt a koncepció hogy előbb-utóbb bejön. Nem jött. Persze nem mondom hogy itt is ez lesz, csak azt nem lehet mondani hogy “leszarják hogy nem éri meg” ÖRÖKKÉ. A milliárdokért megvett stúdiók drága címei day 0 GP-vel sose hozzák vissza a pénzt. Persze, most nekünk felhasználóknak jó ez, nem is erről van szó. Olyan meg nincs hogy “ez aprópénz”. 200 ember fizetése is az. Mégis van hogy leépítenek. Egy nagy cégnél se lehet pazarolni büntetlenül sokáig. Piszok nagy cégeket láttunk eltűnni csak mert elkúrták, vagy megváltoztak a körülmények. Mi van ha 10-15 év múlva nem lesznek otthon OS-ek, hanem csak tényleg egy Chrome OS szerű cucc, és minden a neten megy ? Nem kell Windows, az Office kompatibilitás se lesz fontos… persze ezek csak okoskodások, de -főleg tech, informatika üzletben - senki se ülhet a babérjain “legyőzhetetlenség” hitben.
19.
19.
zoli12i
#18: Tökéletes meglátás.
Egyszerűen meg kell érteni, hogy a kínálatban tartalom legyen, azt a szolgáltatónak rettentően meg kell fizetnie a gyártók felé. XBoxnak a külsős független stúdióknak, a filmes streaming szolgáltatóknak szintén. Vannak olyan fogalmatlanok, akik azt hiszik, hogy ezeket a fogtündér pakolgatja be jó szándékból.

*én crytek barátunkat nem akarom semmiről sem meggyőzni, mert menthetetlen ezen a téren. Én sem tudom, hogy néha minek válaszolok neki :)
18.
18.
delphijos
Le ne álljon senki Crytek-el GP vitára. Csak fújja a magáét…. Sajnos a valóság meg más. Aki egy Diablo-ért előfizetne ( és eddig nem jutott eszébe ) az nem lesz “évekig” előfizető. Pont ez a baj a drága cimekkel, és a video streaming szolgáltatók is pont ebben a “csávában” vannak. Eddig ők is a “mindent az előfizetőszámért” stratégiát követték, nem éri meg. Az MS egyetlen szerencséje hogy máshonnan jön a lóvé…. De örökké ez se mehet. Egy-egy nagy címmel nem lehet ÁLLANDÓ előfizetőket becsábítani. Mert aki csak ezért jön, az nem marad. És az hogy leszarják a bukást “örökké” meg rohadtul nem igaz. Vannak befektetők, a végtelenségig nem lehet égetni a pénzt, ha haszna nincs. Csak az előfizető SZÁM nem haszon. Mondom, a video streaming már eljutott ide, “rájöttek” hogy ez így mégse megy. Csak idő kérdése. Olyan nagy cég nincs - láttuk már - aki ne tudna elbukni.
17.
17.
crytek
#15: Anyagilag is biztos megérte ezeket kicsengetni nekik...

Pont erről beszélek. Nekik aztán olyan mindegy buknak-e rajta vagy sem ha jött mondjuk 100.000 db plusz előfizető aki akár évekig előfizet majd.
De ezt már lezongoráztuk sokszor epic is bukik a storján oltárit de mivel máshonnan többszörösét keresi leszarják a bukást MS szintúgy más cégek szintugy. Most ez kb olyan buktam tőzsdén valami 500K-t de másikon kerestem 15 milliót akkor nem állok le sírni 500k bukon mivel nincs bukó hanem 14.5 milla plusszom van.
Ha a game ipar bárkinek is fájna (és igen itt sokszáz milla $-k röpködnek) akkor rég nem adna epic semmit se ahogy a ms se erőltetné a game passot se a "csúcs" címekkel.. De mivel nekik ez kb rezsi leírás SE l.e.s.z.a.r.j.á.k!
Ezt nem tudom jobban elmagyarázni..
De majd te is meglátod. Sőt ha nem kap kikőtést a MS vagy nem lesz a kövi Cod még szerződésben a sonyval hiába csúcs cím a bevétel tekintetében az is ott lesz a game passban...

A játékosoknak ez jó onnantól én kőkeményen leszarom kik mit buknak vele ha jelenleg is havi 556ft-ért szénné játszhatom magam..
16.
16.
Kamukaze
#14: Szóval szerinted a marketing azért van, mert a cégek nem bíznak sem a termékeikben, sem pedig magukban. Ha te azt szeretnéd, hogy a forgalmazandó terméked minél több emberhez eljusson, vagy nagy legyen a hype vonat, akkor gondolom csak elhinted a haverok között és várod az info elterjedését? Lehet ez faluvégen így működik, de ahol országokat átölelő infohullámot akarnak, ott bizony tolni kell azt a bizonyos szekeret. Aztán majd ezekből le lehet szűrni, hogy mi volt a hasznos és mi nem. Pistikének sokkal jobban tátva marad a szája ha meglátja Lilith fejét egy ház oldalán, mint sem Józsika havera mesél neki pár dolgot.
15.
15.
zoli12i
#14: Jaja eddig is olyan jó day1 címek jöttek, hogy ihaj.
Anyagilag is biztos megérte ezeket kicsengetni nekik...
14.
14.
crytek
#13: Igen a MS szeret álmodni ezért is tallható meg minden megvett cuccok a game passban 0 day. De látom nem akarod megérteni hogy ők mit akarnak. Ha pénz akarnának akkor legalább az ultimate cimeket nem tették volna bele de itt all in van... szóval olyan hogy pénz a ms-nak nem igen számít ezen a területen.
De mondtam majd meglátod. Biztos sokaknál nagy lesz a döbbenet ha egyből bekerül ahogy az jogilag lehetséges lesz.Hát engem kicsit se fog meglepni mert ezért a felvásárlás legyen mivel tömni a game passt
13.
13.
zoli12i
#11: Az egész fostos GP-d nem termel annyit, mint egy ilyen játék 1 hét alatt teljes áron xd
Lehet 200 millió előfizetője is a szaros GP-nek, akkor sem lesz benne nagy pénz. De álmodni lehet…
12.
12.
cobrausa24
Meghirdeti a Gamekapocs a Diablo 4-et nyereményjátékba, aztán napokon belül ez lesz a legkeresettebb játék :D Itt van az igazi hatalom kérem, nem a Blizzardnál! :)
11.
11.
crytek
#10: Én szintén a tiedet,hogy a ms gaming fenállása óta nem vetted észre hogy az eladás mint olyan a msnak nem igen számít.
Olyan címeket toltak be eddig is ami akiket ha érdekel szó nélkül vették volna teljes áron ahogy vették őket a game pass létezése előtt is.
Egy diablo 4 vagy egy új cod olyan szinten megdobja majd az előfizetést hogy sugárba fosnak majd örömükben.

De majd ha lement a deal és minden adott hogy a ms betehesse a acti cuccait a game passba és ott fognak figyelni ,akkor majd te és a sok hozzád hasonló "sose kerül be" user majd leshet.. :)

10.
10.
zoli12i
#4: Annyira cuki vagy. Imádom a bugyuta naivitásodat.
Biztos beraknak majd sz@rért-húgyért egy címet, ami önállóan milliárdokat termel. Jesszus!
9.
9.
crytek
#8: Felszorzód a játékos számmal kijön a matek...
8.
8.
DragonBleacPiece
- négy nap alatt összesen több, mint 94 millió órát játszottak a játékosok
- ha kiszámolod, akkor ez több, mint 10.000 év!

ezt nem tudom felfogni..hát 4 nap telt el, max 4x24 órát játszhattak a játékosok nem 10 ezer évet
7.
7.
crytek
#5: Bethesdánál sem kellett most sem lesz másképpen. A MS-nak előfizetők kellenek, minél több. Ez meg nagyon jól fogja pergetni a game pass előfizut mert jó cucc és felkapott mint látható
6.
6.
Perseus84
#5: Ó. Vár ő többet is.
5.
5.
Hab
#4: Szerintem akkor is várnod kell még 1-2 évet, ha már véglegesítik az üzletet.
4.
4.
crytek
#2: Csak jelzem ,de benne lesz ha lement a felvásárlás. Nagyon más csatornát néz aki szerint ez nem fog megtörténni
3.
3.
DarkLord
Én is behúztam, igaz a számat is húztam az ár miatt, de 10 évente belefér a budget-ba egy ilyen cím, amivel már most látom alsó hangon is kb. 200 órát el leszek, mire felfedezem az egész területet meg megcsinálok minden küldetést stb. Cél a lvl 100 hardcore-ban és minden achi , addig nem állok meg!
2.
2.
Perseus84
#1: Megnyugtatlak. Nem fog ez passba menni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...