Miután a Microsoft megnyitotta az infócsapot a Starfieldről, a rajongók valóságos zsongásba kezdtek, Todd Howard pedig a Kinda Funny Games műsorában tett helyre néhány dolgot a Bethesda űreposzának kapcsán.

Kezdjük azzal, hogy a játék számos kisegítő lehetőséggel rendelkezik, válthatunk nagyobb betűtípusra a feliratoknál, illetve a különféle monitorméretek és handheld eszközöket is figyelembe vették a fejlesztés során.

A karakteralkotásnál kiválasztott háttérsztori nemcsak jelentéktelen fűszer, hanem kihatással lesz az előttünk álló 500 óra szerepjátékra. Nem lesz "űrhorgászat", azaz nem gyűjthetünk be semmilyen eladható idegen lényt az űrben, pedig az ilyen farmolás a nyitott világú játékokra nagyon jellemző (szia, Ubisoft!)

Számos kézzel alkotott helyszín szerepel a játékban. Néhányat meghatározott bolygókra tesznek le, másokat véletlenszerűen generálnak és helyeznek el, amikor egy ismeretlen planétán landolunk. Ami a Starfield több mint 1000 bolygójának megalkotását illeti, lesz némi procedurális generálás, hiszen a Bethesda tartalékai is végesek. A bejárható bolygók 10 százalékán lesz élet.

Azaz, nagyobbrészt terméketlen, sivár planétákat barangolhatunk be, de a készítők ráerősítenek arra, hogy a játékosok azt érezzék, ők az egyetlenek akik valaha is látják és jártak az adott planétán. Ha túl sok elhagyatott űrbázissal találkoznánk, akkor túlságosan videojátéknak tűnik az egész.

Egy adott bolygónak több életközössége is lehet, ha ezeket felfedezzük és kikutatjuk, némi pénzmag üti a markunkat. A környezeti hatások, például a hőmérséklet és a sugárzás megbetegíthetik a játékost, ha nem készülnek fel rájuk megfelelően. Nincsenek szárazföldi szállítójárművek a játékban, ezért vagy jetpacket használunk, vagy az alacsony gravitációban rejlő lehetőségekre hagyatkozunk.

Társakat találni magunk mellé nem kötelező, a játékot egyedül is be lehet fejezni. Csapatunk tagjai nem mennek el maguktól, ha megharagudnak a főhősre, de mi dönthetünk úgy, hogy örökre elválunk tőlük, vagy egy előőrsre küldjük őket. Négy fontosabb szereplővel léphetünk romantikus kapcsolatba, mindegyiküknek teljes küldetésvonala van.

Akár teljesen robotokból álló legénységet is alkalmazhatunk az űrhajónkon, Vascón kívül más egyedi droid NPC-k is lehetnek. Hajónk belsejét többféle design és modul közül választva tehetjük egyedibbé. Minden hajó módositható még akkor is, ha lopott. Ha fejleszteni vagy átalakítani akarunk valamit, de még a regisztráláshoz is kredit szükséges. Nem is kevés, ezért inkább a történet végén kapunk szabadabb kezet hozzá, hiszen addigra már összegyűjtünk némi pénzmagot. Az előőrseink fejlesztése is a későbbi órákra jellemző majd, hiszen jó sok erőforrás és fejlett karakterképesség szükséges ahhoz, hogy egy komplett hálózatot építsünk ki. Ezek között rakományokat szállíthatunk, ami alatt komplett gazdasági rendszer dolgozik.

A zenére már a fejlesztés nagyon korai szakaszában figyeltek. Miután a koncepció készen volt, Inor Zur elkészítette a betétzenéket. Néhányat csak egy adott bolygón hallhatunk.

Egyszerre több tucat küldetésünk lehet aktív, ami nyilvánvalóan kisebb káoszhoz vezet, de emellett olyan varázslatos pillanatot eredményeznek, amit a játékosok is szeretni fognak. A mellékküldetések némelyike egy adott bolygóra jellemző, véletlenszerűen generált, de emellett rengeteg speciális misszió is felvehető, nagyobb mélységgel.

Howard szerint a Starfield "a modderek paradicsoma lesz", akár hobbiként, akár karrierként tekintünk a modok készítésére.

A Starfield 2023. szeptember 6-án érkezik PC-re és Xbox Series X/S-re, és már az első napon a Game Passbe is bekerül.