Frissítve: Törölték a Spec Ops: The Line-t a digitális áruházakból

  • Írta: pandaril
  • 2024. január 31.
  • Gyászhír
Link másolása
Egyelőre nem tudni, hogy mi áll a törlés hátterében, a spekulációk szerint a játékban hallgató dalok licencei járhattak le. A 2K egyelőre nem adott magyarázatot a esetre.

Az idén 12 éves játékot minden előjel nélkül törölték a Steam kínálatából. A Redditen már meg is indult a spekuláció, hogy mi állhat a dolog hátterében, hisz a játék kora egyáltalán nem tényező, ennél lényegesen régebbi címek is elérhetők az áruházban. Ha pedig azt vesszük alapul, hogy a játékosok tömegeinek jelentett egy igazi érzelmi hullámvasutat a játék története, akkor minden hibája ellenére érthető, hogy miért imádják a mai napig.

A találgatások szerint a törlés mögött olyan szenvtelen dolgok állhatnak, mint a játékban hallható dalok licenceinek lejárta, és a kiadó 2K egyszerűen nem hosszabbította meg azokat, vélhetőleg nem érte volna meg nekik. Ugyanakkor továbbra sem tiszta, hogy ha jogi okokból kellett törölni az áruházból a játékot, akkor miért adtak ki ezzel kapcsolatban legalább egy sablon közleményt.

Öröm az ürömben, hogy aki már megvásárolta, az továbbra is játszhat vele, sőt a Steamen kívül is van élet. A Spec Ops: The Line GOG-on és a Humble Store-ban is elérhető, előbbi esetében ráadásul 2024. február 6-ig akciós is. Sőt, az Xbox Series X/S konzolok visszafelé kompatibilitásának hála a játék Xbox 360-as verziója is változatlanul elérhető a konzolos játékosoknak.

A digitális áruházak kapcsán már többször is felmerült a játékmegőrzés témája, és bár vitathatatlanul abba az irányba tartunk, hogy a kizárólag digitálisan elérhető játékok lesznek az egyeduralkodók, az ilyen esetek jól mutatják, hogy mire gondolnak azok, akik számára ez a jövőkép igencsak ijesztő.

Update! Habár elsőként csak a Steamről tűnt el a játék, ezt hamar követte az összes többi digitális áruház is, beleértve a konzolok store-jait is. A 2K megerősítette, hogy a licencek lejárta miatt szüntették be a játék forgalmazását, egyelőre pedig úgy tűnik, hogy nem is kívánják megújítani azokat.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...