Jöhet a NieR 3?

  • Írta: osan
  • 2024. február 26.
  • Pletyka
Link másolása
Nemrég megtartották a NieR: Orchestra koncertet Londonban, ahol feltűnt Yoko Taro is, a NieR-játékok atyja, sőt magával vitt pár rajongót, hogy nagy zajt csapjanak és mutassák a Square Enix elnökének, hogy lenne igény még egy NieR címre.

A resetera oldalán több kommentet is olvasgathatunk a NieR: Orchestra koncertről, de a legérdekesebb egyértelműen az, amelyik Yoko Taro akcióját is említi:

„...Yoko Taro átvette a színpadot a műsor végére és elmondta, hogy a nézők között ott van a Square Enix igazgatója is, majd megkért minket, hogy a lehető leghangosabban tapsoljunk, ha szeretnénk egy Automata folytatást... A teremben hirtelen taps, ujjongás és üvöltözés tört ki...” – a kommentelő még hozzá teszi, hogy: „A műsor során a párbeszédekben feltűnt a REPENT szócska. Utoljára pedig R3PENT-ként betűzték...

Ahogy egy rajongó is megjegyezte kommentjében, kérdéses, hogy mennyi valóság alapja van a Taro által elmondottaknak, de mindebből könnyen juthatunk arra a konklúzióra, hogy tervben van a NieR harmadik része.

A legutóbbi NieR-játék, az Automata még 2017-ben jelent meg, hatalmas rajongótáborral rendelkezik és valószínűleg annál is több befejezéssel. Kétségtelen, hogy kultjátékról van szó, így érthető a rajongók fellelkesedése.

10.
10.
Doomsayer
#5: Nagyon jó a játék az Automata, úgyhogy ha még nem toltad, tudom ajánlani legalább az első 3 végigjátszást. Meg a többit :) Ahogy írják az első menés az... well az első, és kb a feléig megy le a sztori. A második az a másik karakter szemszögéből és másmilyen harcrendszerrel egy rövidebb, vágottabb verziója az elsőnek, de nem rossz. A harmadik meg az elsőnek a folytatása. És ugye van még utána is, de azon túl, hogy egyes kameraszögek és az ellenfelek, kihívások változnak, meg újabb boss-ok jönnek be, nem ez a legnagyobb különbség a végső menetekben. Úgy lehet elképzelni, hogy az egész sztori árnyalása és a te lelki állapotod változik a menetek során. Mondjuk random amikor először találkozol egy boss-szal, akkor az adott sztori alapján te vagy a jó, aki a jóért harcol és ő a mindennek ellene menő gonosz, aki mindjárt rádomlasztja a házat... De amikor másodszorra mész, akkor az addigi plusz infók alapján meglátod, hogy a boss csak békében akar élni mindentől távol mindennek a végén és te, aki jössz, abból a szemszögből te vagy a gonosz, aki még mindig harcol és meg akarod ölni őket ok nélkül - és azért akarja rádomlasztani a házat, mert az utolsó erejéből a tetőn keresztül akar előled menekülni.

Szóval az a játék a többszöri végigjátszással és a folyamatosan adagolt újabb infőkkal és szemszögekkel egy olyan háborút mutat be (különösebb spoilerek nélkül szólva), aminek kb már "se eleje, se vége" nincs és közben rámutat az élet egyes tanulságaira. Szóval a cím úgy az egyik legzseniálisabb valaha készült játék és a gaming egyik csillogó ékköve, ahogy csak van. Aki nem játszotta, annak ajánlom és hát mondom, hogy nem csak annyi a lényeg, hogy a jó lábú, rövid szoknyás nővel aprítjuk a robotokat és a végén másik betüt ír ki.

Aki viszont tud angolul, de nem szereti/nem bírja játszani az ilyen játékokat, vagy már végigvitte, annak totál spoileres, részletekbe menő sztori magyarázatos review itt, mivel a Nier Automata annyira komoly, hogy ezen a ponton már túlfejlődött magán a gaming határain. Megéri megnézni a videót, hogy esetleg a játékot kihagyván is, mint gamer tudjuk, hogy ez a cucc fényes csillag a videojátékok történelmének az egén.

https://www.youtube.com/watch?v=IJoQyCHIlS8
9.
9.
Hoki György
Az Automatában megéri az összes végigjátszást megcsinálni, főleg hogy igazából csak 3x kell, és mindegyik más. Az "A" egy friss végigtolás, a "B" teljesen új gameplay, és kissé kurtított hossz, a "C" folytatás, más sztori, és amikor a végére érsz, játék odaadja a levelselectet, nem húzza az időt. Levelselecttel csak az utolsó bosst kel lenyomni még1x, utána pedig jöhet a D és E ending.

Azzal csak egyetérteni tudok, hogy ha youtube-on nézed meg a végét, elrontod magadnak az élményt - főleg mivel az egyszerűsége ellenére az E ending olyan érzelmi töltettel bír a közösségi aspektus és a sors elleni lázadás motívumával, hogy azt neked kell játszani - aztán törölni a mentésed. Tudatosan, magadtól.

Ezt sajnos a Replicantról nem tudom elmondani, mert ott még nem volt kiforrott ez az ötlet, és ott konkrétan a játék második felét kell letolnod egymás után 4x, bármi változtatás nélkül - a B részen ad új kontextust, de utána soha többet. Emellett, meg kell szerezned az ÖSSZES fegyvert a játékban, különben tolhatod mégegyszer ugyanazt. Engem a sztori vitt előre, de volt pár cimbora aki feladta, és meg tudom érteni. A végső ending nekem nagyon megérte, de iszonyosan repetatív volt, úgy is hogy imádom a játékot.

A 3. rész pedig jöjjön. Vannak jó játékok, jó sztorik, de rettentő kevés van ami annyira meg tud karcolni mint a Nier.
8.
8.
TrishtanAG
#7: Az ötödik 30 órát minek beletenni egy különböző fél óra miatt? De, ahogy érzed.
7.
7.
Yanez
#6: Úgy hangzik, nézd meg jutyubon és rontsd el magadnak az élményt.
6.
6.
TrishtanAG
#5: Első kettő ugyanaz más szemszögből (a 2. jóval rövidebb), a harmadik konkrét folytatás (nevezhetjük ezért új fejezetnek is, mintsem újrajátszásnak), a negyedikkel meg ötödikkel új befejezéseket lehet behozni, de az utolsót már szerintem érdemesebb jútúbon megnézni annak ellenére, hogy van egy fontos döntés a legvégén, amivel az éppen játszó többi játékos sorsára vagy hatással (meg a mentett állásodra, ami videón nézve azért nem jön át annyira, hogy mekkora döntés is).
5.
5.
csoki0619
#4: Azt mondják elég nagy különbség van az adott végigjátszások között, úgy sztori, mint gameplay szinten.
4.
4.
Doomsayer
Tőlem jöhet, szerintem a Replicant és az Automata is igencsak jó. Az más kérdés, hogy nem vagyok annak a rajongója, hogy egymás után ötször végigtoljak egy játékot... De megoldható a dolog azért.
3.
3.
Wanderer
Akkor megint ugorhatunk pár évezredet előre.
2.
2.
Chdz
#1: 4, vagy 5, ha jól emlékszem.
1.
1.
csoki0619
Megvettem még ezer éve és még mindig nem sikerült végigtolnom még az első végigjátszást sem. Hány végigjátszás a teljes sztori amúgy?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...