Minden kiszivárgott már a Deadlockról, a Valve pedig továbbra is hallgat

  • Írta: szlav
  • 2024. május 26.
  • Pletyka
Link másolása
Komplett meccsvideók, az összes hős, pályák, a gyakorlómisszió, játékosadatok és még ki tudja, mennyi minden infó szivárgott ki a napokban a Valve hero shooteréről. Gabenék pedig mindeközben csak kivárnak.

Mindig kiemelt figyelmet érdemel, amikor a Valve egy új játékot dob piacra, a Deadlock esetében azonban kezd komikussá válni a jelenlegi helyzet. Némi utánakereséssel jóformán már mindent megtudhatunk az egyelőre még be sem jelentett játékról, melynek zárt ajtók mögött most is zajlanak a korai alfatesztjei. Gyakorlatilag mérget vehetünk rá, hogy legkésőbb néhány héten belül megtörténik a nagy leleplezés, addig azonban csakis a kiszivárgott anyagokból értesülhetünk, melyekből van bőven, a Valve pedig láthatóan nem bírja karantén alatt tartani őket.

A szivárgás mértéke annyira durva, hogy már a SteamDB adatbázisára is felkerült a Deadlock, így nyomon követhetjük a papíron nem is létező játék aktuális játékosszámát. Ugyanígy a Steam háttéradatait visszafejtve láthatjuk, hogy a korábban Neon Prime és Project 8 kódnéven ismert Deadlock különböző régebbi buildjei már 2020-tól szerepeltek a Steam adatbázisában, jelenleg pedig létezik Windowsra és Linuxra szánt verzió is - ez persze nem meglepő, hiszen egész biztosan kiemelt szerepet kap majd a Steam Deck-optimalizáció.

Emellett rengeteg adatot, köztük egy hosszú sornyi videófájlt is közzétettek a SteamDB-n, melyeknek már a fájlnevei is igen beszédesek. Különféle hősök képességbemutatóit, tutorial videókat és megannyi más klipet tárol a rendszer, mindez pedig csak a jéghegy csúcsa, hiszen a zárt tesztben résztvevő játékosok sorra töltik fel YouTube-ra és más videómegosztókra a meccseiket. Ezen a videón például az összes hős összes képességét láthatjuk.

A meglepetés varázsa tehát már elmúlt, így a kérdés már csupán az, hogy a Valve kitart-e a Summer Game Festig, vagy a kialakult helyzet hatására előrébb hozza a Deadlock bejelentését? Valószínűleg ez a legégetőbb topik a bellevue-i irodában.

2.
2.
csongor1996
#1: Azért kiszivárgott videók alapján ilyet annyira nem jelentenék ki.
1.
1.
Extol
Belenéztem, szerintem borzasztóan unalmas. Lehetséges, hogy a Valve legyártotta működése alatt a legelső bukást.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...