Arnold Schwarzenegger fia is indult Superman szerepéért

  • Írta: JesusHun
  • 2025. március 3.
  • Cooltúra
Link másolása
Patrick Schwarzenegger a Happy Sad Confused podcast műsorában beszélt még a sikertelen jelentkezéséről, ebből pedig azt is megtudhattuk, hogy Homelander bőrébe is szívesen belebújt volna.

Patrick Schwarzenegger ha akarná se tudná titkolni kivel áll szoros rokoni kapcsolatban, az osztrák származású szupersztár — később kormányzó — fia nem éppen mindennapi vezetéknevet örökölt. Arnold nyomdokaiba lépve egy kisebb szereppel már korán megkezdte színészi pályáját (a 2006-os Lúzer SC-ben egy mellékszerep), 20 éves korától pedig komolyabban is belemerült a szakmába.

A neve értelemszerűen mindig megelőzi a színészt, emiatt sokan gondolhatnák, hogy a protekció bármilyen szerepet megszerezhet neki, azonban Patrick inkább a saját útját járja, kemény munkájának köszönhetően legutóbb például a The White Lotus harmadik évadában is szerepet kapott, de előtte a Gen V-ben is egy fontos karaktert játszott.

Pár napja vendégül látták a Happy Sad Confused podcast műsorában, itt pedig közel 1 órán keresztül beszélt a karrierjét meghatározó mozzanatokról, többek között kitért a különböző szerepeire, és a szakma nehézségeiről is szó esett. Elmondta például, hogy a The Boys egyik főszerepére is beadta anno a jelentkezést, de Homeladner karakterét végül Antony Starr kapta (jobb ember nem is kaphatta volna). A James Gunn féle Superman esetében se kapott jó hírt, az ott beadott felvételére egyszerűen csak annyi választ kapott, nem őt keresik a főszerepre.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...