Bár még odébb van a Diablo 4 hetedik szezonjának lezárása, lévén ez április végén fog bekövetkezni, egy valamit már most megerősített a Blizzard az új, 8. szezonnal kapcsolatban. Ez pedig nem más, mint az, hogy nehezebb lesz a jelenleginél, a stúdió ugyanis számos panaszt kapott a játékosoktól, akik szerint túl könnyű jelenleg a démonvadászós akció-RPG. A Blizzard úgy tűnik egyetért a kritikákkal éppen ezért a legutóbbi Campfire Chat streamben kitért arra, hogy az április 29-én kezdődő szezonban feljebb veszik a nehézségi szintet.
Az idei szezon egyik legnagyobb problémája ilyen tekintetben a fejlődésnél gyökerezik, ugyanis durván fél óra alatt el lehet érni az utolsó, 60. szintet. Hogy ezt orvosolják, a Blizzard nehezíteni fogja a fejlődést, így lassabban lehet majd szintet lépni, kiváltképp az első 25 szintet érintőlegesen. Valamint a lootoláson is finomítanak, így a játékos sokkal ritkábban fog legendary zsákmányt találni.
Mindezek tetejében pedig a Torment nehézségi szintet is feljebb tekerik, hogy az valódi kihívást jelentsen majd a játékosok számára. A jelenlegi szezont látva ugyanis a stúdió azt vette észre, hogy a játékosok fele annyi idő alatt teljesítették a Torment nyújtotta kihívásokat, mint az előző szezonban. A játék főszörnyei így brutálisabbá fognak válni, sőt, még három 3 boss is csatlakozni fog a mókához.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.