Már idén megérkezhet az első Xbox handheld

  • Írta: szlav
  • 2025. március 10.
  • Pletyka
Link másolása
A lapértesülések szerint a vártnál jóval hamarabb, a generációváltás előtt kerülhet piacra az Xbox első, régóta pletykált handheld készüléke, de a redmondiak nagy tervekkel készülnek a következő konzolgenerációra is.

Egyáltalán nem titok, hogy a Steam Deck és a hasonló handheld készülékek sikerén felbuzdulva az Xbox is saját kézikonzollal készül - Phil Spencer szájából számos interjú során szinte már egészben kibukott a leleplezés, már csak formaiság, hogy a redmondiak nem jelentették be a készülő masinát. Okkal sejthettük azonban, hogy még legalább egy-két évig, az új generációváltás környékéig fejlesztés alatt lesz a zöldek első kézi gépe, a Windows Central értesülései szerint azonban ennél korábban készül el az első Xbox-márkás handheld. Sokkal korábban.

Jez Corden, az Xbox-hírek megbízható bennfentese arról számolt be, hogy a jelenleg "Keenan" kódnév alatt futó projekt, annak ütemterve szerint már akár idén, vagyis 2025-ben piacra kerülhet, hacsak nem jön közbe valami váratlan akadály. Ennek pedig a legfőbb oka az, hogy a Microsoft kiszervezett tervezéssel dolgozik: egy külső gyártóval, azaz OEM-mel (Original Equipment Manufacturer - pl: Lenovo, Asus, MSI) kollaborálva küldhetik piacra a hivatalos Xbox-dizájnnal és brandinggel ellátott készüléket. A beszámoló szerint egyértelmű, hogy egy olyan Windows OS-es handheld PC-ről van szó, ahol a Microsoft Store és az Xbox Game Pass állnak a tartalmi- és szoftveres középpontban, de minden bizonnyal támogatottak lesznek az olyan konkurens platformok is, mint a Steam vagy az Epic Games Store.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a külső gyártóval készített handheld PC egy olyan első fecske lehet, amellyel a Microsoft kitapogatja és megalapozza az utat a következő konzolgenerációjának. Ma délelőtt már mi is írtunk róla, hogy az első pletykák szerint (melyeket egyébként szintén Jez Corden szolgáltatott) a 2027-ben várható újgenerációs Xbox nem hagyományos konzol lesz, hanem inkább egy fix hardveres konfigurációval ellátott, gamingre optimalizált PC, amely összeboronálja a konzolos és teljes PC-s élményt és funkciókat (illetve a két platform játékkönyvtárait).

Corden legfrissebb beszámolója szerint ezt az utat követheti egy második, immáron sajátgyártású handheld Xbox is, amelyet a Microsoft a 2027-es generációváltáskor, az Xbox Series X hagyományos, nappaliba szánt örököse mellett küldhet piacra. Ez a generációváltás, illetve a fővonalas PC/konzol hibrid állítólag már teljes zöld utat kapott, már Satya Nadella is rábólintott a fejlesztésre és gyártásra.

Ha tehát a Windows Central exkluzív beszámolója valósnak bizonyul, akkor a következő pár évben alaposan átalakul az Xbox hardveres portfóliója. Összegzésként tehát: ha nem csúszik az ütemterv, akkor a külső gyártóval fejlesztett első Xbox handheld már idén piacra kerülhet, ez pedig (szoftveresen mindenképp) megalapozhat a teljes 2027-es generációváltásnak, amikor is megérkezik az Xbox Series X hivatalos PC/konzol hibrid utódja, a pletykák szerint többféle kontroller-opcióval, illetve a mellette másodhegedűs saját gyártású újgenerációs Xbox handhelddel.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...