A 80-as és 90-es évek fekete humorral és erőszakkal teli kultikus horror film-sorozata amolyan bűnös élvezetként került fogyasztásra az ínyencebb rajongók körében, de hírneve nyomán már a szélesebb közönség is bátrabban belekóstolt azóta. Lloyd Kaufman Toxikus Bosszúállója több film után animációs sorozatot, videójátékot, musicalt, de még Marvel képregényt is kapott, így ideje volt már egy modern mozifilmnek is.
A klasszikus modern köntösbe bugyolálása már 2010 óta tervben volt, de a számtalan variáció és terv végül mind-mind dugába dőlt valami miatt — 2013-ban még Arnold Schwarzenegger is szóba került a főszerep miatt. A legutolsó variáció egy ideje már készen várja a premiert, de a filmfesztiválokon bemutatott és előzetesekkel promózott film egyszerűen kiadhatatlannak lett titulálva a túlzottan erőszakos és a pucér mutánsjelenetekkel tarkított mivolta miatt.
Szerencsénkre azonban idén januárban a Cineverse megszerezte a forgalmazói jogokat, és semmi sem állhat a nyár végi premier útjába. A Peter Dinklage főszereplésével érkező alkotásban ott lesz még a szinte felismerhetetlenre maszkírozott Elijah Wood, és a főgonoszt játszó Kevin Bacon is, de a rendező (Macon Blair) is beugrik egy mellékszerepre, ahogy az írói feladatokat ellátó eredeti alkotó, Lloyd Kaufman is.
A The Toxic Avenger augusztus 29-én kerül az amerikai mozikba, és remélhetőleg hozzánk is ellátogat majd. Az eredeti 1984-es első filmet amúgy teljesen ingyen és legálisan lehet megtekinteni a Troma Entertainment hivatalos oldalán, így lehet kicsit alapozni a hamarosan debütáló mozifilmhez.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.