A Sony több projektet is elkaszálhatott a Bend Studiónál

  • Írta: zoenn
  • 5 napja
  • Gyászhír
Link másolása
A csapat egyik designerének LinkedIn-profilja alapján úgy tűnik, hogy nem csak a Bend Studio live service címe ment a levesebe a Sonynál, hanem más készülő projektek is. Nagyobb a baj a Days Gone fejlesztőinél, mint gondoltuk.

A jelek szerint a Bend Studio több bejelentés előtt álló projekten dolgozott az egyik fejlesztő LinkedIn-profilja alapján, melyek közül sok ment a süllyesztőbe. Azt tudjuk, hogy a készülő live service címüknek annyi, de ezt követően a srácok egy új projekten dolgoztak és tömeges elbocsátásokat szenvedtek el. 

A kaszát követően legalább két ízben volt leépítés a stúdiónál, amely a teljes létszám 30 százalékát érintette. Jacob Fieth designer szakmai oldala szerint, a Sony több más projektet is törölhetett belsőleg, amiken legalább 2019 óta dolgoztak. Ez alapján úgy tűnik, hogy a Bend helyzete még a vártnál is súlyosabb lehet. 

Tény, hogy a Days Gone és annak Remastered-változata után a csapat nem adott ki új játékot, és csupán egyetlen új cím fejlesztésén munkálkodnak, pedig a jelek szerint voltak más ötleteik is, amiket sorban elkaszált a Sony vagy a Bend vezetősége. Nem világos, hogy mik lehetnek ezek a játékok, mivel hivatalos adatok nincsenek róluk. 

Ettől függetlenül a cég jövője aggasztónak tűnik, nem tudni, hogy mi lesz az új játékuk sorsa a leépítések után.

3.
3.
Clayman
Szerintem a Sony exklúzivok legunalmasabja volt. A zombi hordás rész jó volt, de ezt leszámítva semmiben nem tudott kiemelkedőt mutatni.
2.
2.
Chdz
Amúgy meg, mint zombis játék az egyik legjobb, még kis sim is jutott bele, egy még immerzívebb módon igazán kaphatott volna egy folytatást, megérdemelte volna. Nem nagyon van hasonló pedig. Ez sajnos már így marad. A PC-s verzió már jól sikerült, a játéknak a konzolos bugos megjelenés tett keresztbe.. egy szó, mint száz, a Gays Done hajó elúszott..
1.
1.
JinjeR
A büdös Qrva anyját a Sonynak! Mindig azt csinálják amit nem kell.
Tisztogatni kéne már ott is mert fejétől bűzlik a hal,túl sok lett a hozzá nem értő!
A Live service nem érdekel de a Days Gone egy jó játék és mindenki vevő lenne egy folytatásra, de abból már nem lesz semmi hála az öltönyös F.szfejeknek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...