Stario: Haven Tower – Megint egy városépítős játék, de ez most nagyon egyedi

  • Írta: Baraaju
  • 16 órája
  • Korai verzió
Link másolása
Steamen hemzsegnek a rossz, közepes és jó városépítős játékok, de úgy tűnik, a Stario kiemelkedik közülük. A kínai Stargate Games fejlesztése most lépett be a korai hozzáférésbe, és egész jó áron le lehet csapni rá.

Ez a városépítős játék rögtön első pillantásra is egészen újszerű módszerrel él: a megszokott építkezés, terjeszkedés ezúttal teljesen vertikális irányban zajlik. A játékosnak ugyanis egy több rétegből álló tornyot kell felhúznia, ami a sivatagi pusztaságból nő ki egészen a festői kozmoszig.

A torony minden szintjének saját készletekkel kell rendelkeznie, vagyis az is feladat, hogy hatékonyan megszervezzük az áruszállítást. Kezdetben a lakók kétkezi munkájára kell hagyatkoznunk, aztán később, ahogy újabbnál újabb technológiákat oldunk fel, már hőlégballonok, csővezetékek és egy „Stronghands” nevű katapultáló rendszer is a segítségünkre lesz. Sőt, idővel még óriási repülő teknősök is rendelkezésünkre fognak állni.

Az építkezésen túl viszont még a túlélés is fontos lesz, mivel többféle katasztrófa környékezi meg a toronyvárost, ami egyrészt bontja is azt, másrészt a lakosság is elszontyolodik tőle. De a túlélést a jó menedzsment mellett bizonyos mágikus rituálék is segítik: például szelet is idézhetünk a turbinák meghajtására, vagy esőt a termények öntözésére.

A jelenlegi alfa verzióban 70 épület, 50 recept, egy teljes technológiai fa, négy katasztrófatípus és a teljesen használható kereskedelmi rendszer várja a játékosokat. A Stargate Games szerint a korai hozzáférés 6-12 hónapig tart majd, a jövőben pedig sandbox mód, új logisztikai épületek és részletes statisztikai panel is érkezik hozzá.

A Stario: Haven Tower október 9-ig 10%-os kedvezménnyel vásárolható meg, az ára így most 12,41 euró. Érdemes lehet lecsekkolni!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...