Könnyebb lett az új PlayStation 5 Pro

Link másolása
A CFI-7121 modell úgy lett könnyebb, hogy közben nem vettek ki belőle semmit, nem úgy, mint a Slim modellből. A konzollal érkező új DualSense kontroller a pletykákkal ellentétben nem kapott cserélhető akkut.

A PlayStation 5 egyszerre hagyományőrző és mégis rendhagyó generáció. Elődjeihez méltón sorra kapja a különféle, kisebb ráncfelvarrásokat, azonban lényegesen kevesebb verzió jelent meg eddig belőle, mint például a PlayStation 3-ból, amiből ugyan Pro modellt nem kaptunk anno, de kétfajta Slim verziót igen. Most nem az alap PlayStation 5, hanem a Pro modell kapott egy kis frissítést.

A CFI-7121 kódjelű modell már elérhető, és a legnagyobb újdonság vele kapcsolatban a csökkentett súly, ami a konzol tömegét tekintve nem olyan rossz hír. Ennél is jobb, hogy nincs szó kompromisszumról, nem kell például a tárhely kapacitásáról lemondanunk (szemben a Slim modellel). A frissített konzol mellé egy frissített vezérlőt is csomagolnak, ami köznapi nevén akár a DualSense V3 is lehetne. A CFI-ZCT2W jelölésű kontroller azonban nem igazán mutat változást a korábbiakhoz képest. Rebesgették, hogy cserélhető akkus vagy ceruzaelemes modellről lehet szó, azonban a Sony itt maradt a bevált beépített akkunál, sőt a kapacitása sem változott.

A PlayStation 5 Pro megjelenése óta folyamatos szoftveres fejlesztést kapott, most pedig már hardveres szinten is élvezheti a termékvonal a támogatást. A kérdés már csak az, hogy aki még nem szerezte be a generáció csúcskonzolját, az vajon meglépi-e, vagy már inkább megvárja az új generációt (ami a pletykák szerint nincs is már olyan messze).

1.
1.
Merőkanál
A súly engem nem különösebben érdekel hisz őszintén ki az aki emelgeti a konzolját ? Egyszer letetted utánna úgy sem piszkálod. Hanem engem az érdekelne hogy ez a model is produkálja a Grafikai hibákat amikről írtak korábban ?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...