Mindjárt itt a Crysis demo változata!

  • Írta: rility
  • 2007. október 26.
  • Bejelentés
Link másolása
Igen jól olvastátok a fentieket! Hamarosan elérhetővé válik az év egyik legnagyobb durranásának ígérkező Crysis című FPS kipróbálható változata!
Igen jól olvastátok a fentieket! Hamarosan elérhetővé válik az év egyik legnagyobb durranásának ígérkező Crysis című FPS kipróbálható változata!

Hogy mikor is? Egészen pontosan szombat (azaz holnap) délután 13:00-tól lesz elérhető a CryEngine 2 motorral felszerelt játék demo verziója, melyben előreláthatólag az első pályák egyikét próbálhatjuk majd ki. A mára beígért fájl mellé egy szerkesztő programot is mellékelnek a kedves fejlesztők, így hát rögtön a megjelenés után lehet majd gyártani a különböző modifikációkat. Igaz a cég kiadott ma egy nem nyilvános változatot, melyet csak azok érhettek el, akik előrendelték a játékot, ám ígéretük szerint holnap biztos mindenki számítógépén tudhatja majd a kipróbálható változatot. Így legyen!

Minimum vas:
  • Szoftver: Windows XP vagy Vista
  • Processzor: Intel 2.8 GHz XP esetén és 3.2 GHz Vista esetén
  • Memória: 1 GB RAM XP esetén és 1.5 GB RAM Vista esetén
  • Videókártya: 256 MB, Nvidia GeForce 6600GT vagy ATI Radeon 9800 Pro, Vista esetén ATI Radeon X800 Pro
  • Merevlemez: 12 GB
  • Hangkártya: DirectX 9.0c támogatás
Ajánlott vas:
  • Processzor: Intel Core Duo 2.2 GHz vagy AMD Athlon 64 X2 4400+
  • Memória: 2 GB RAM
  • Videókártya: Nvidia GeForce 8800 GTS/640
14.
14.
user1
t.roli:

Ezt a gamer365 -öt nem ismerem. Most hogy mondod, mindjárt meg is nézem milyen.
13.
13.
t.roli
User1. nem vok hülye, tom h elmegy sokmindenen ez a valami...Képzeld, nekem is 7600 gt -m van. De ahoz h azt az überdepiszokcsodálatosdx10 et átéljem, ahoz nem elég ez a "medium" kártya...



Hát igen. ez a hírbeküldés kizsákmányolás... Legközelebb sem szólok, hanem mindenkit átlinkelek egy másik oldalra, ahol ott van a hír. A gamekapcsosok meg csak nézzenek nagyokat. Amúgy si tervezem az átszokást a gamer365 re. Frissebb hírek és a hírek minősége is jobb...
12.
12.
user1
t.roli:

Amennyire észrevettem nem túl gyakran ellenőrzik itt az oldalon hogy érkeztek -e új hírek. Ne lepődj meg a történteken. Mindazonáltal ez egy remek módszer arra hogy megspórolják maguknak a keresgélést, hiszen a híreket az olvasók összeszedik helyettük... Ha hírportalt szerkesztenék, én is így csinálnám.
11.
11.
user1
t.roli:

Már megint ez a marhaság. Nem kell neki " 8800 as videókari" Medium beállítások mellett 1024x768 -ban csináltam épp végig egy 7600 gt vga -val...... amit már igencsak régen vettem.
10.
10.
t.roli
Ide se küldök több hírt...
9.
9.
t.roli
user1. A gagyi konzolhoz, a 8800 as videókari kicsit drága. 80 ezer egy alkatrészért?



Még jó h ÉN küldtem ezt a hírt be tegnap délután! Igaz nem ilyen részletesen, de sokkal elöbb, mint ahogy ez a hír megjelent volna az oldalon! KÖSZÖNÖM!!!
8.
8.
dareal
aki még csak most kezdené, szedje az nvidia oldaláról. nekem full-fullon jön, néha még több is :) (8 mbit letöltés)
7.
7.
user1
StoryTeller:

Látod látod. Ha a 100 000 ft -os konzolod árának töredékéből vettél volna egy manapság használatos vga -t, esetleg némi igen kedvező árú ram -ot, most nem lenne problémád. Igaz, a gagyi halo3 -ról le kellene mondanod. Dehát kinek ez, kinek az.....:)
6.
6.
Direct x 10
én is egy torrent oldalroll töltöm és 70 százalék
5.
5.
Optimus Prime
Fél giga és 128-as VGA, a többi stimmel. Azért ígyis elnyüstölö mjad 1024-en és mediumon. :D

A 12 GB HDD hely csak a teljes verzióra vonatkozik, ugye? Mert demónak kicsit nagy lene. :P



Anno azt hitem valami jó sci-fi játék lesz, mikor feltűnt a béta a Fileplaneten. Erre egy dzsungeles piff-puff?
3.
3.
asadasad22
14:00 órakor lesz hivatalosan elérhető holnaptól. Amúgy nekem már lent van a fele.
2.
2.
StoryTeller
hát ez lehetetlen hogy fusson a gépemen. :'( ha boxra jönne jólenne mer ott menne ^^
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...