Hiába árnyékolta be számos technikai malőr a Borderlands 4 októberi premierjét, a start rekordot döntött, ám a csillogás mostanra szertefoszlott, hiszen két hónappal később a játékosbázis brutális csökkenést mutat a Steamen. 

A SteamDB adatai szerint a Borderlands 4 minden idők legmagasabb játékoscsúcsát, 304 ezer főt tudhat magáénak, míg az elmúlt 24 órában alig 13 ezren játszottak vele. Ez azt jelenti, hogy a a felhasználóinak 95 százalékát elvesztette a Gearbox lövöldéje, amely ilyen kevés idő után roppant kiábrándító tény. 

Más, hasonló árkategóriájú egyjátékos FPS sokkal több játékost tudott megtartani az évek során, pedig esetünkben a rajt is tele volt teljesítménybeli problémákkal, de a legnagyobb baj még is az, hogy a rajongók nem voltak elégedettek a Bordelands 4 megjelenés utáni tartalmaival. Legalábbis az ilyen meredek visszaesés ennek tudható be, az eladásokkal a Take-Two sem volt elégedett. 

A játékosszám a jövőben növekedésnek indulhat, amint a fontosabb DLC-k jövőre megjelennek.