Ráadásul csak a steames felhasználókról tudjuk ezt, ki tudja, mekkora lehet a változás a konzolokon! Mindenesetre, a SteamDB adatai szerint, az érdeklődés bizony megugrott december 16-a után: az eddig 20 ezer körül mozgó játékosszám megduplázódott, több mint 40 ezren barangoltak a Vault 111-en kívül.

Ennél még nagyobbat szólt a Fallout: New Vegas. Ez persze nem is csoda, hiszen a sorozat hősei erre az ikonikus helyszínre látogatnak el a második évadban. A körülbelüli 8 ezer játékos helyett közel 20 ezren vetették bele magukat Vegas veszélyei közé.

Bár érdekes megjegyezni, hogy az Amazon-féle Fallout debütálásakor, 2024 áprilisában a Fallout 4 játékosszáma 20 ezerről több mint 187 ezerre növekedett. A New Vegasét pedig 45 ezerre. Érdekes látni, hogy mennyire változik egy popkultúrális termék ereje az idővel. Ebben persze semmi szégyellni való nincs, és még nem tudjuk, hogy mekkora sikere lesz az egész második évadnak. Egy valami biztos: a Falloutot nem lehet megállítani, hiszen már tudjuk, hogy a sorozat eseményei nagy szerepet fognak kapni a játék ötödik részében.