Friss értesülések szerint fullos Windows lehet majd a következő Xboxban

Link másolása
Tavaly novemberben már biztossá vált, hogy a Windows 11 teljes képernyős támogatást kap majd az Xbox Apphoz, most pedig úgy néz ki a next-gen konzoljuk sem marad ki a szórásból.

Tavaly ősszel kellemes meglepetésként érhette a PC tulajokat a Microsoft nagy bejelentése, miszerint egy Xbox inspirálta felületet kapnak majd valamikor Windows 11-hez – ez bizony a handheld eszközöket is érinti. A jelek szerint a kényelmes és letisztult felhasználói felület a következő generációs Xboxba is bekerülhet, így ott is adott lesz a "teljes képernyős élmény".

A korábbi hírekhez a további információkat a Windows Central szolgáltatta, a jelentésük szerint a fullos Windows integrálás továbbra is tervben van, az AMD-vel kötött partnerkapcsolat miatt pedig az a korábban említett módon valósulhat meg az Xbox PC appban. Azt is kiemelték, hogy a következő Xbox konzol és egy hagyományos PC között a legnagyobb eltérés az Xbox One és az Xbox Series X/S játékok futtatása lesz.

A meglévő könyvtárak így könnyedén átvihetőek lesznek a next gen konzolra, a sokak által kedvelt visszafelé kompatibilitás funkció pedig mesterséges intelligenciával lesz megtolva, ami minden bizonnyal jót tesz majd a látványnak és a teljesítménynek is. Korábban szintén Corden beszélt arról, hogy az új Xbox egy TV barát PC élményt kölcsönöz majd, így nagyon érdekes mennyire mosódnak már a határok, a PC-nk megy át Xboxba, az Xbox pedig egyre PC szerűbb lesz – idővel talán már különbség se lesz.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...