Igazi villámcsapásként érkezett a hír alig pár napja, hogy Phil Spencer 38 év után távozik az Xboxtól, Sarah Bonddal egyetemben. Mint tudjuk, Spencer helyét Asha Sharma veszi át, Sarah Bond helyett pedig Matt Booty lesz az elnök. Közben egy szivárogtatás szerint, ezek a váltások a tervezettnél hamarabb mentek végbe.

Sharma korábbi pozíciója komoly félelmeket váltott ki a játékosokból, azonban az új vezérigazgató igyekszik mindenkit megnyugtatni. Habár úgy tartja, hogy a ,,videójátékok világa jelenleg egy gyorsan változó környezetben" vannak, amit a monetizáció és az AI is formál, ennek ellenére ,,nem tervezi kergetni a rövid távú hatékonyságot". Kiemeli, hogy nem akarják AI sloppal elárasztani a piacot, illetve, hogy,, a videójáték mindig is művészet lesz, emberek által létrehozva a leginnovatívabb technológiával".

Ez a legutolsó mondat jelezheti, hogy Sharma továbbra is hisz az AI-ban, mint eszközben. Tavaly egy podcastben kifejtette, hogy abban bízik, hogy az AI segítségével felgyorsíthatják a rákkutatást, illetve, közvetve megnövekedett terhesség számhoz vezethet. A Microsoft Blogban közzétett nyilatkozata szerint nem fogják a meglévő IP-kat statikusan kezelni, hanem ,,egy megosztott platformot és eszközöket fognak létrehozni, hogy a fejlesztők és a játékosok is létrehozhassák és elmesélhessék a történetüket."

Mindeközben az internet internet maradt és ,,nyomozni" kezdett az új CEO után. Sokaknak tűnik gyanúsnak, hogy Sharma - az Xbox-fiókja alapján - csak az kiadó legnépszerűbb címeivel játszott, és hogy a BALL x PIT-tel például egy hét alatt 43 órát töltött. Ezen kívül a barátlistáját is rövidnek tartják, már csak azért is, mert a fiókot Január 15-én hozták létre. Sharma maga is közölte, hogy viszonylag nem rég kezdett el játékokkal foglalkozni, mégis sokan attól tartanak, hogy a fiókja mesterségesen lett feltöltve.

Minden esetre izgalmas változás állt be az Xbox házas táján. Izgalmas lesz látni, hogy milyen irányba haladnak majd tovább a dolgok.