Pénteken jelent meg hivatalosan a Resident Evil: Requiem, és ahogy az várható volt, a Valve platformjára is szinte berobbant Grace Ashcroft és Leon S. Kennedy hideglelős kalandja. A Steamen 310 ezer egyidejű játékossal nyitott a túlélőhorror, ez a szám szombaton pedig felkúszott 344 ezerre, amivel a frencsájz történetének legnagyobb nyitányát produkálta. 

Az eddigi csúcstartó a Resident Evil 4 Remake volt, ami 168 ezer játékossal tetőzött, míg a Resident Evil: Village a harmadik lett 106 ezer játékossal. Nagy volt tehát az érdeklődés a zombis sorozat legújabb része után, amely megháromszorozta a legutóbbi fő rész teljesítményét is. A Capcom összesített megjelenéseit tekintve az ötödik helyet csípte meg a Requiem, közvetlenül a Monster Hunter World előtt áll, de még szépíthet a következő napokban. 

Minden jel arra utalt, hogy nagy lesz az érdeklődés a játék után, hiszen több mint egymillióan tették a kívánságlistájukra, ami ebben a hónapban felszökött 2,5 millióra mind a négy platformon. Szerencsére a játékosok is a kegyükbe fogadták az új Resit, lévén 24 ezer értékelés alapján "többnyire pozitív" a fogadtatás. 

A Capcom tehát sikerre vitte a Requiemet, ami hiába operál két, homlokegyenest eltérő játékstílust kínáló főhőssel, az igazi újdonságok ezúttal elmaradtak.