HWSW: Árcsökkentést követő nagy PS3 áttörés

  • Írta: Daks
  • 2007. november 15.
  • Hardver
Link másolása
Ahogyan az várható, a Sony szempontjából pedig több mint remélhető volt, a PlayStation 3 eladásai felpörögtek az árcsökkentés hatására - írja a HWSW.
Ahogyan az várható, a Sony szempontjából pedig több mint remélhető volt, a PlayStation 3 eladásai felpörögtek az árcsökkentés hatására - írja a HWSW.

Erről maga Howard Stringer, a japán elektronikai mamut vezére beszélt az Associated Press hírügynökségnek. Az idei ünnepi hajrá rendkívül kritikus jelentőséggel bír a cég és platform jövője szempontjából egyaránt, miután a Microsoft nyomasztó fölényt épített ki Xbox 360 konzoljával.

A pénzügyi osztályon vélhetően nem kevés ősz hajszálat okozó, dollár százmilliókba kerülő árcsökkentés hatásosnak látszik, egyelőre legalábbis. Stringer nyilatkozata alapján az árcsökkentések óta a PS3 Európában a legjobban fogyó konzol, míg az Egyesült Államokban megduplázódott a forgalom. "Ismét jövünk fel" - fogalmazott az elnök-vezérigazgató, a japán vállalat történetének első külföldi vezére. Nem hivatalos információk szerint a PS3 Japánban is átvette a vezetést az elmúlt héten, 56 ezer darabbal (a korábbi 17 ezerrel szemben), megelőzve még a Nintendo Wii-t is.

Érdekel a Playstation 3 sikere?
Irány Nagytestvérünk, a HWSW!
13.
13.
bb9192
megmondanátok hogy melyik eza két üzlet?
12.
12.
wargapityu
nem a legnagyobb bolt a legolcsóbb!!! (a melyik pedig LY :P) van amelyik bolt "übereli" az árát mármint hogy olcsóbb :)
11.
11.
lac15
már szinte mindenhol van az olcsóbbikból már elég régóta
10.
10.
G Logan
Én csak anyit szolokhozá hogy a héten voltam magyarország legnagyobb video játék szaküzletében (nevet nem emlitek de serintem tudjátok mejiki az) és náluk már lehet rendelni a olcsobik fajta gépböl is.
9.
9.
huszti
A sok hülye:D Te képes lennél bolt előtt aludni, csak 1 valami cuccért?
8.
8.
t.roli
huszti. Ez a tömeghisztéria magyarországon is megtalálható, a ma megnyitott electro world pont ien jó példa erre...
7.
7.
huszti
Bally King: Jó-jó, de a japók hülyék, képesek a bolt előtt aludni, aztán csoda, ha meghalnak me összetapossák őket? Akkor vitték, de akkor is, ha itt M.o.-n 70 ezer ft lenne, már rég azt tolná a fél ország, nem?!?!
6.
6.
Deltaforce
Crysis ? Mi az? Két napja végigjátszva!!
5.
5.
Bally King
Ja, és remélem erre lép a Microsoft is, mert én XBoxot kérek a Jézuskától. ;)
4.
4.
Bally King
huszti: Ha jól tudom Japánban a PS3 megjelenésekor 2 ember meghalt a nagy tolongásban, és pár óra alatt elkapkodták az összes darabot. :D
3.
3.
lac15
hmmm...ez egy nem rossz hir

de várható is volt az árcsökkentés miatt

csak igy tovább
2.
2.
Dentis 360
Igazából szerintem, a PlayStation 3 még nem mutatta ki a foga fehérjét...Ugyan volt itt már MotorStorm,meg Resistance,de ha beindulnak az exkluzív nagy ágyúk(Killzone 2,MGS4,GT 5, Tekken 6 stb satöbbi...),akkor jócskán megfognak indulni az eladások.Szerintem.
1.
1.
huszti
Oszt basszák meg, japánban a PS3 ár induláskor volt kb 70 ezer ft...Köcsög japók, aztán még úgyse vették...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...