A Pearl Abyss kalandjátéka igen sokakat meglepett, mivel nehezebbre sikerült, mint ahogyan azt várták. Bár a Crimson Desert távolról sem soulslike, azért így is fel tudja adni a leckét egy-egy bossharc. Ezt, illetve még számos más elemet is érint a játék legújabb, 1.00.03-as frissítése, ami már elérhető valamennyi platformon.
Az update egyik legnagyobb eleme a sokat kritizált irányításra fókuszál, főleg az egér és billentyűzet kombinációra. Ezen a gyógyulásunk mértékén is növeltek, de bekerült egy tároló is a Howling Hill Campbe. Azonban az változások listája ennél lényegesen hosszabb, például több gyorsutazási pontot helyeztek el a kontinensen, több bossharc és egyéb aktivitás nehézségi szintje is csökkent, sőt a fejlődést is gyorsították. De például most már kihatással lesz a későbbi harcokra, ha egy ellenséges erődítmény valamelyik épületét, például a barakkját megsemmisítjük.
A finomítások mellett számos bugot is javítottak a fejlesztők, de grafikai és teljesítménybeli változtatásokat is hozott magával a patch, például PlayStation 5-ön bekapcsolható a 120Hz-s mód. A fejlesztők munkája valószínűleg még távolról sem ért véget, kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a következő frissítés!
